Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)

II. Dunai új hidak

42 A feljáró esése 28°/(,0-ban állapíttatik meg. A rak­parti áthidalás a Torony-utczáig meghosszabífcandó. Ezzel a balparti hídfeljáró és avval együtt a Duna- híd hídfőjének helye meg lévén állapítva, ehez képest a Dunahíd jobbparti hídfője akként helyzendő el, hogy a híd tengelye a víz sodrát lehetőleg merőlegesen szelje át. 4 jobbparti hídfőhöz csatlakozó rakparti áthidalás, mely a Döbrentey-utczán túl lévő házsorig terjedjen, oly elhelyezést nyerjen, hogy a Dunahíd egyenes folytatását képezze. A jobbparti feljáróra nézve megállapíttatik, hogy ez az áthidaláson túl 2 ágra szakadjon, melyek közül az egyik észak felé a háztömbön keresztül a Döbrentey- térre, a másik pedig délfelé a Gellért-rakpartra vezessen. Ezen feljáró esése legfeljebb 28°/ro esetleg ha lehet­séges, annál kisebb legyen. A Ind és feljárói elhelyezését előtüntető rajzok és a hídfeljárók kisajátítási, valamint is építési költségeire vonatkozó hozzávetőleges költség­előirányzat elkészítésével a kiküldött albizottság meg- bizatik. Folytatólag f. é. november hó 7-én megtartott értekezleten. Az értekezlet eddigi tárgyalásainak eredményéről felvett jegyzőkönyv felolvastatván, az hitelesíttetik. Ennek megtörténte ntán az elnök jóváhagyó tudomás végett bejelenti, hogy Czekelius Aurái műszaki tanácsos betegsége miatt az értekezlet által kiküldött albizottság vezetését átvette a tárgyalások folytatásánál azonban nevezett műszaki tanácsos is részt vett. B -jelenti, hogy az albizottság, a nyert megbízatás­hoz képest eljárása eredményéről szoló műszaki művelete­ket és költség számításokat bemutatta. Nevezetesen előterjesztettek a következő műveletek: 1. A fővámháztéri, duna-utczai és eskütéri hidakat feltüntető helyszinrajz. A) A Duna-utczai és eskütéri hidak hossz-szelvényei. Ai) 2. A fővámháztéri híd hossz-szelvénye. B) A fővámháztéri híd balparti feljáróját feltüntető liely­színrajz és hossz-szelvény. C) A Sáros és Rudasfürdő közötti rakpartszabályozást feltüntető helyszínrajz. D) 3. A duna-utczai híd balparti feljáróját feltüntető helyszínrajz. E) 4. Az eskütéri híd balparti feljáróját feltüntető hely­szí nrajz. F)

Next

/
Oldalképek
Tartalom