Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)

VII. Vízmű

97

Tárgyalás alá vettük tehát — nem ugyan a t. fővárosi közönségnek a kezdetben hivatkozott átiratban nyilván csak tévedésből hangoztatott eredeti álláspontját, mely a Salbach nézete szerint is czéltalan vízszintes kút-rendszernek felelne meg s melyhez ezúttal sem járulhatnánk, — hanem tárgyalás alá vettük a Salbach által ajánlott vertikális kutak rendszerét és ide vonatkozó észrevételeinket és megállapodásainkat a következőkben közöljük.

A mi a víz minőségét illeti, azokat az észrevételeket, melyeket már 1888. junius hó 19-én 2216. sz. a. kelt átiratunkban tettünk, természetesen most is fenn kell tartanunk, mert hiszen most is ugyan arról a vízről van szó, mint akkor, változás csak a víznyerés módjában, nevezetesen abban van, hogy nem horizontális hanem vertikális kutak fognak építtetni, a mi nem a víz eredeti minőségére, hanem csak a mennyiségére van kihatással.

Nem hagyhatjuk azonban megjegyzés nélkül Salbach ama véleményét, hogy egyfelől a Dunapart azon vonalán, melyre a kutak építtetnének, a folyammal párhuzamos irányt követő földalatti jelentékeny áram léteznék; hogy másfelől a víz felülről jövő fertőzésétől nem kell tartani.

A mi a földalatti áramot illeti, e tekintetben maga a szakvélemény sem egészen határozott, sőt az ellenmondástól sem ment teljesen, mert mikor a vizet talajvíznek nyilvánítja, egyúttal azt mondja, hogy a talajvíz állását a Duna vízállása szabályozza, a miből aztán önként következik, hogy az a talajvíz, melyet a kutakba felfogni igyekszünk, a Dunából veszi eredetét.

Megállapítottnak látjuk, hogy a nyerendő víznek jellegzetes vonását a Duna vize fogja megadni, a próba szivattyúzások eredményéből.

Összehasonlítva ugyanis a szivattyúzott vízmennyiségek adatait a dunavizállás ugyanazon napokról szóló adataival, kitűnik, hogy a kettő között a legszorosabb összefüggés áll fenn, a mennyiben főleg az I. és III. sz. próbakút annál több vizet adott naponként, minél magasabb volt a Duna vízállása, és fordítva annál kevesebbet, minél alacsonyabb volt a vízállás. E külső jelenséggel kapcsolatban ugyancsak a fennebb érintett szoros összefüggésre vallanak a depressiót ábrázoló vonalak görbéi.

Egy másik adat, mely szintén a mellett bizonyít, hogy túlnyomó nagy részben dunavízzel van dolgunk, a víz keménységi foka. Csak példaként hozva fel, hogy a III. számú kút közvetlen közelében felállított Northon kút vizének keménysége 1891. évi május 31-én 21 *8, 1891. évi junius hó 9-én 18‘2 német fok, ugyanazon napokon pedig a III. számú kút vizének keménysége 11*6, a Dunavizé-é pedig 9.1 illetve 7*9 német fok volt, ebből látszik, hogy a nyerendő víz jellegére nézve igen távol áll a talajvíztől, de nagyon közel van a dunavízhez.

A jelen esetben tehát, ha a talajvíz nincs is teljességgel kizárva, de voltaképen mégis csak a Duna vizének természetes szűréséről lehet szó, mindazokkal a következményekkel, melyek a rendszert kisérni szokták s a melyeket már ismételve idézett 1888. évi 2216. sz. átiratunkban tárgyaltunk.

A mi Salbachnak szintén a vízminőségét érdeklő ama másik véleményét illeti, hogy t. i. a víz a felülről jöhető fertőzésnek nem lesz kitéve, ebben megnyugvást nem találhatunk; mert megengedve, hogy az az agyagréteg, mely a kavicsréteget borítja, a szennyvizeket nem bocsátja át, a kavicsréteg nem minden helyen részesül ilyen védelemben.