Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1892, 1893, 1894 (Budapest, 1895)

I. Szabályozás

I. SZABÁLYOZÁS. I. Kerület. A várkapuk megszünte­tése. A Kelenföld' szántó földek árvíz elleni biztosítása. Az Istenhegyi költő utczát a tündér-úttal ös8zekötö-út, továbbá a Mártonhegyi- út folytatása. A vár négy kapuja közül a tabáni oldalon levő a királyi palotai építkezések, a fehérvári kapu pedig a várba vezető új út építése következ­tében megszűnt. A másik kettőnek sincs már semmi czólja, sőt mint a közlekedés jelentékeny akadálya a mai viszonyokba már nem illik bele. Felhívtuk tehát a székes fővárost, hogy különösen az élénk forgalmi ponton levő Ferencz József-kapú eltávolításáról gondoskodjék. A középítési bizottság oda nyilatkozott, hogy a Ferencz József-kapú egyelőre maradjon meg, de ebben a véleményben nem osztozhattunk. Eltekintve ugyanis attól, hogy nem lehet kétséges, mikép e kapú eltávolítása közlekedési szempontból felette kívánatos, figyelni kívántunk arra is, hogy a kapával határos telkek lehetőleg minél előbb újból beépíttessenek, ez pedig, míg a kapú ott áll, nem várható. Ezért a Ferencz-József kapát még annak az árán is el kívántuk távolítani, hogy a helyzet szépészeti szempontból a mostaninál egyelőre kedvezőtlenebbé válik. A mi pedig a bócsi-kapút illeti, miután azzal egy feljárat van kap­csolatban a bástyára, az eltávolítás csak úgy volna czólszerű, ha egyidejűleg a környék is véglegesen rendeztetnék. Minthogy azonban ennél sürgősebb feladatok várnak megoldásra, ez a rendezés rögtönösen nem történhetik meg, de közlekedési szempontból egyelőre nem is mulhatatlanúl szükséges, mert a várhegy nyugoti oldalán épített új út, különösen kedvező lejtési viszonyainál fogva alkalmas arra, hogy a várha irányuló forgalom nagy részét magához vonja. Ily körülmények között elégségesnek találtuk, hogy a bócsi-kapúnál egyelőre csupán a közlekedésre szolgáló nyílás tágíttassék egyrészt a beiktatott szabadon álló pillér eltávolításával, másrészt a kaszárnya melletti kapúfal lefaragásával, annyira, a mennyire ezt a kaszárnya epület biztonsága engedi. Azt kívántuk tehát a székes fővárostól, hogy a kivitelről ezek értel­mében gondoskodjék. A kelenföldi szántóföldek gyakrabban lévén az áradás veszélyének ki­téve, a székes főváros szükségesnek látta e baj orvoslásáról gondoskodni. A czólzatot magunkévá téve, az elénk terjesztett javaslatot és tervet, bár csak részleges orvoslást nyújthat, elfogadtuk. A telektulajdonosokra és a kiránduló nagy közönségre való tekintetből ezeket az utakat fontos közlekedési vonalaknak tartván, óhajtottuk volna, hogy azok — mint eredetileg tervezve volt — 5 méteres kocsiúttal és jár­dákkal építtessenek ki; de a telektulajdonosok saját jól felfogott érdekeik ellenére is vonakodtak a szükséges területet átengedni. Hozzájárultunk tehát

Next

/
Oldalképek
Tartalom