Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1889, 1890, 1891 (Budapest)

I. Vizmű

— 228 — san. mely követelményeket lehet kötni és hogy az ezeknek a követelmé­nyeknek eleget tesz-e és mily mértékben? Minthogy azonban egy vizvezeték belső értéke nemcsak attól függ. hogy mennyi vizet nyújt, hanem ugyanazon mértékben attól is, hogy a szállított viz az emberi szervezetre mily hatással van, hogy az megfelel-e azoknak a föltételeknek, melyek az egészséges ivóvizhez kötvék: közegész­ség! szempontból megvizsgálandónak tartotta a vegyes bizottság először a természetes szűrő gyüjtőcsövének vizét a szívó kutban, azután a kőbányai medenczékben; — továbbá tekintetbe véve azt, hogy a szűrt viz a Duna ágyát képező kavicsrótegből kerül ki, valamint azt is, hogy a balparti vízvezeték csőhálózatának egyrészébe egyenesen a Dunából vett viz szivattyúztatik, másrészről pedig a hálózat a jobbparti vezetékkel is össze van kötve: ennél­fogva szükséges volt az utóbb említett vizsgálatot a Dunából vett, valamint a jobbpartról nyert szűrt vízre is kiterjeszteni. Nem kerülte el a bizottság figyelmét az sem, hogy időnkint, külö­nösen esőzések, áradások alkalmakor a Duna vize a jobbparton sokkal tisz­tábbnak látszik, mint a balparton, a mely iszaptartalom a szűrésre és a viz minőségére, hogy mily eredményekkel jár: ezt — ha csak megközelítő­leg is — kipuhatolni, szintén föladatai közé sorozta. Ezeken a technikai, — illetőleg hygieniai vizsgálódásokon kívül a víz­vezeték működésének megismerése végett a termelt és fogyasztott viz mennyiségének statisztikai kimutatására is szükség van. mely adatok szem.be- állittatván úgy a jobb, mint a balparti vízmű költségeivel, üzemi kiadá­saival : az igv nyerhető képet elég hűnek és elegendő biztosságu alapot szolgáltatónak remélte annak megítélése végett, vájjon a balparti vízmű a főváros közönségének igényeit — melyeknek a körülményekhez mérten mól- tányosoknak kell lenniük — mily mértékben elégítheti ki. A fönnebbiekben vázolt vizsgálódások adatainak megszerezlietése. vagyis a kutatások végrehajtások végett — az elől idézett határozatban nyert fölhatalmazás alapján — külső szakértők közreműködésére is szüksége volt a bizottmánynak; nevezetesen fölkérte: I. Nagy Dezső műegyetemi tanárt, hogy Wohl far th Henrik bizottsági taggal és Kájlinger Mihály fővárosi mérnökkel egyetemben műszaki szem­pontból vizsgálja meg a balparti vízmű telep mai állapotát, hogy a telep főbb alkotó részeiben, mennyiben egyezik meg az eredeti tervvel, ki terjesz­kedvén az azóta eszközölt kibővítésre, változásokra és módosításokra, a gyüjtőcsőnek egyes időpontokban volt és a ma meglevő hosszaságának meg­állapítására. a telep gépeinek szállító képességére és a ténylegesen szállított szűrt és szüretien viz mennyiségére, lehetőleg a Dunának + 1.40 m. vízállá­sakor, mert az 1884. évi vizsgálat is ily vízálláskor hajtatott végre. II. Külön-külön felkérte dr. Liebermann Leót, az országos vegv- kisórleti állomás főnökét és dr. Wartba Vincze műegyetemi tanárt, hogy a szállított és a közönség által fölhasznált viz minőségének lehető tökéletes ismerete végett ügy a balparti, mint a jobbparti vízműből nyert szűrt és szüretien vizet chemiai és bakteriológiai tekintetben egymástól egészen függetlenül vizsgálják meg; e végett próbák veendők a) magukból a telepekből, vagy is a kutakból, b) közvetlenül a telepek előtt a Dunából és végre c) a kőbányai medenczékből; a vizsgálódások arra is kiterjesztendők

Next

/
Oldalképek
Tartalom