Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1889, 1890, 1891 (Budapest)

I. Vizmű

11 A) A merítő- és szürőtelep. A merítő- és szűrőtelep a IJ. lapon 1 : 2500 léptékben van ábrázolva, mig a Ili, lap annak középső és pedig már most felépítendő részét mutatja 1 : 1000 nagyobb léptékben. Mint a tervből meglátszik, a merítő- és szürőtelep az ó-budai sziget legnagyobb részét igénybe veszi és a sziget főtengelyére symmetrikusan van elrendezve; itta három felé való osztás határozott módon végre van hajtva Az egész telep magában foglalja : alatt elvonuló vezeték, a szivattyú-állomás géptelepe és a városba vivő vezeték ezen tömegnek tartoznak megfelelni. A legnagyobb órai fogyasztást ellenben a vízmű kezdetle­ges kiterjedésére nézve a programm VIII. pontja határozza meg, a mely szerint a meglevő csőhálózat főcsövei olyképen egészitendők ki, hogy azok naponkint 150,000 m'-nvi víztömeget legyenek képesek szállítani. Ehhez pótlólag az 1888. évi szeptember 20-án fölvett jegyzőkönyv V. pontja még azt határozza, hogy az ezenfelül, vagyis a nap különféle szakaiban ezen mennyiségen fölül mutatkozó szükségletről is gondoskodni kell. A mint alább ki lesz fejtve, nem volna czélszerű, hogy a főcsövek már most nagyobbakra készíttessenek, mint a milyen nagyság egy óránkint 166000 = ggoQ m3-ig terjedő mennyiségnek elvezetésére szükséges. A víz­művek jövőbeli kibővítését illetőleg a fentebb felállított V/~!T: 2 arány­nak megfelelően az egy órára eső legnagyobb fogyasztás naponta 350.000 m3-nek felelne meg. Ezek az utóbbi legnagyobb órai mennyiségek irány­adók, azon főcsövek összes szállító képességére nézve, a melyek egyrészt a szivattyútelepből, másrészt pedig a víztartóból a városba vezetnek, vala­mint az osztó csövekre és a kiágazó vezetékekre nézve is, főképen pedig a csőhálózatban a legnagyobb fogyasztás alkalmával keletkező nyomásviszo­nyok megállapítására nézve. A programmban az első időben 80,000, a vízmű végleges ki- gerjesztése esetére pedig 250,000 m:i-rel megállapított szállítóképes­ség a tervezetnek egyik főelvét határozza meg és ez a három részre való osztás. Ez a háromféle osztás úgy a meritő gépeknél, mint a derítő me- denczéknél, a szűrőknél és az emelőgépeknél, továbbá a főcsöveknél is ke­resztül van vive. Minden egyes harmad naponkint kerek számban 83000 nF-nyi víztömegnek felel meg, de gondoskodva van arról is, hogy ha a vizmű fölépítésénél az első lépés megtörtént, annak további kiterjesztése naponkint 41,500 nF-nyi szakaszokban történhessék meg. Ezáltal már kezdetben is meg van adva a biztonság arra nézve, hogy a vizmű a szükséglettel összhangzásban fejleszthető legyen, a mint azt a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a programm határozatai érteleimében megkívánja. A tervezet általános vonásaiban az I. lapon levő átnézeti tervben 1: 14400 léptékben van föltüntetve. Ebben a rajzban láthatók a főbb művek egymáshoz való viszonyuk­ban; most pedig áttérhetek a részletes leirásra. A vizmű há­rom részre való osztásá­nak szüksé­ges volta. A tnézeti tér

Next

/
Oldalképek
Tartalom