Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)

IV. Vizvezeték

— 90 — soron kívül rögtön elintézzük, de arra is készek vagyunk, hogy ez az ügy a lehető legrövidebb utón vegyesbizottságilag oldassák meg. Ekkor történt, hogy Ganz és társa vasöntöde és gépgyár-részvény társaság- javaslatot és ajánlatot tett a fővároshoz egyrészt a vízvezetéki bajok ideiglenes orvos­lására, másrészt a végleges vízműnek Wein terve szerint leendő kiépítésére vonat­kozólag. Ezzel kapcsolatosan más javaslatok is merültek fel, melyek sorra tárgyaltatván, a fővárosi tanács az ideiglenes segítségre nézve a Ganz-féle ajánlatot fogadta el és kérte hozzájárulásunkat. Válasziratunkat, melyből a különböző javaslatok lényege kivehető, czélszerűuek véljük ide egész terjedelmében felvenni, a mint következik : 4655. sz. Í88& Tisztelt fővárosi Közönség! A balparti városrész szűrt vizének szaporítása ügyében tegnap vett 42.302/88. számú átiratára válaszolva értesítjük, hogy a kérdéssel felmerülése óta foglalkozván, abban a helyzetben vagyunk, hogy az ügy rendkívüli sürgősségénél fogva a t. főv. Közönséggel már ma kész megállapodásokat közölhetünk. Teljesen egyetértünk a t. főv. Közönség eljárt bizottságaival abban, hogy a balparti lakosság érdekében, addig is, mig a végleges vízmű létesül, a szűrt viz sza­porításáról okvetlenül gondoskodni kell és hozzáteszszük, hogy e gondoskodásnak legalább is arra a lakosságra kell kiterjednie, mely a beltelki csőhálózat ellátási köréhez tartozik, s melynek számát mi körülbelül 300.000-re teszszük. Ezen egyik tényezővel tisztába jővén, mulhatlanul szükséges ismerni még a fogyasztás mérvét és azt, mennyi szűrt vizünk van jelenleg? A sok, egymásnak ellentmondó adat tömkelegében kiindulási pontúi veszszük a t. főv. Közönség rendeletére legutóbb foganatosított vizsgálat eredményét, mely szerint a pesti ideiglenes vízmű jelen állapotában naponkint 25.000 köbméter szűrt vizet ad, Budáról átvezettetik 10.000 köbméter, a napi fogyasztás pedig a jelen téli évszakban 55.000—60.000 köbmétert teszen. Ezekhez képest a rendelkezésre álló 35.000 köbméter szűrt vízhez még 20— 25.000 köbméter szűrt viz mutatkozik szükségesnek, hogy a beltelkeken a különösen panaszolt szüretien viz kiszolgáltatása be legyen szüntethető. Meggyőződésünk ennélfogva, hogy a szándékban levő provisoricus intézke­désnek legalább napi 25.000 köbméter szűrt viz előállítására kell irányozva lenni, annyival inkább, mert egyrészt a fogyasztás tudvalevőleg nyáron tetemesen nagyobb, mint télen, másrészt a Dunának a vizmütelep szállítási képességét befolyásoló víz­állása még kisebb is lehet, mint volt akkor, mikor megállapittatott, hogy napi 25.000 köbméter szűrt vizünk van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom