Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)

Befejezés

Befejezés. Nagyméltőságu Ministerium! Az előadottakkal főbb vonásokban vázoltuk azokat az ügyeket, melyek bennün­ket az utolsó három évben foglalkoztattak. Intézkedéseinket, eljárásunkat, melyek túlnyomó nagy részben nem most, hanem esetről-esetre már előbb jutottak a magas kormány tudomására és a nyilvánosság elé, ezúttal is azzal az öntudattal bocsátjuk megítélés alá, hogy a törvény által reánk ruházott feladatnak legjobb belátásunk szerint megfelelni és a főváros fejlesztésére és emelésére mindazt megtenni töreked­tünk, a mit erőnk és a körülmények megengedtek. Mindig és mindenben csak egy czél lebegett szemeink előtt: a főváros országos érdekű közjava; kizárólag ez fogja működésünket a jövőben is irányitani s ezért bíz­vást kérjük és reméljük továbbra is a magas kormány nagybecsű támogatását, melyért a múltra nézve nem mulaszthatjuk el ezennel hálás köszönetünket nyil­vánítani. Kötelességünk még az általunk kezelt pénzalapokról is számot adni. E végből a fővárosi pénzalap és nagykörúti alap 1886., 1887. és 1888. évi zárszámadásait, továbbá a nagykörúti kölcsönalap 1887. és 1888. évi zárszámadásait, ugyané kölcsön alap 1887—1889. évi előirányzatait és az 1887., 1888. és 1889. évekre vonatkozó belkezelési költség-előirányzatainkat e jelentésünkhöz mellékelve tisztelettel felter­jesztjük. Végre megjegyezzük, hogy e jelentésünket összes mellékleteivel együtt kinyo­matván, azt kellő számú példányban az országgyűlés mindkét házának és a főváros­nak is megküldöttük. Kelt Budapesten, a fővárosi közmunkák tanácsa 1889. évi deczember hó 19-én tartott üléséből. Podmaniczky Frigyes s. k., alelnök. Rupp Imre s. k., ministeri tanácsos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom