Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1886, 1887, 1888 (Budapest, 1890)

IV. Vizvezeték

96 Először tudomásunk van arról, hogy ugyané társulat a végleges vizmű építésére is tett ajánlatot, melyben a vizműigazgató tervét esetleges kapcsolatba teszi azzal a módozattal, melyet a provisorium czéljára javaslatba hozott. Nem lehet tehát szán­dékunk — esetleg félreértéseknek is téve ki magunkat — megakadályozni a t. fővárosi közönséget abban, ha e módozatot gyakorlatilag netán kipróbálni óhajtaná. Másodszor a szükség sokkal égetőbb, semhogy a nézeteltérések esetében szük­séges hosszas tárgyalásokra idő volna; részünkről legalább semmi késedelemnek okai lenni nem akarunk. Midőn azonban az épen emlitett okoknál fogva a Ganz-féle terv végrehajtását sem ellenezzük, egyszersmind határozottan kinyilatkoztatjuk, hogy következményeiért magunktól minden felelősséget elhárítunk. Végül a jelen ügy minél gyorsabb megoldása érdekében már ez alkalommal tudomására hozzuk, hogy egyrészt a telep czéljára kiszemelt telkünket ideiglenesen rendelkezésére bocsátjuk, készséggel és feltétlenül; hogy másrészt, ha a t. fővárosi közönség a provisorium kérdését jelen stádiumában is netán vegyes bizottságilag kívánná tárgyalni, erre is hajlandók vagyunk és esetleges időveszteség elkerülése czéljából küldötteinket báró Lipthay Béla, Ybl Miklós, Pucher József, Rupp Imre és Wohlfarth Henrik urak személyében ezennel megnevezzük. A felterjesztett iratokat és tervvázlatokat 37. alatt mellékelve visszaküldjük. Kelt Budapesten, a fővárosi közmunkák tanácsa 1888. deczember hó 27-én tartott üléséből. Podmaniczky Frigyes s. k, alelnök. Rupp Imre s. k., ministeri tanácsos. Az ezen átiratunk következtében végbement tárgyalásokról a legközelebbi alkalommal fogunk tüzetesen nyilatkozni; itt szorítkozunk pusztán annak a jelzésére, hogy a főváros törvényhatósága a vízhiányon ideiglenesen segítendő, mesterséges homokszűrők építését határozta el s a munkálatok épen folyamatban vannak. A vízvezetéki csőhálózat kiterjesztésére vonatkozólag közöljük a következő adatokat: Elláttatott ugyanis vízvezetékkel az I. kerületben: az alkotás-, Czakó-, Gellérthegy-, Győző-, Lógody-, mészáros-, naphegy-, orom-, pálya-,, roham utcza, fehérvári út, a németvölgyi temető, a Lisznyai-, mozdony-, hantos- és körte-utcza; továbbá a kelenföldi vasúti állomás, az Ecce homo rét, a Gellérthegy déli oldalára vezető út, a Mártonhegy, az Istenhegyi tücsök-utcza és a győri-út;

Next

/
Oldalképek
Tartalom