Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1884, 1885

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1884. évi működéséről - Bevezetés

6 — A sugárútnak telített fakoczkákkal burkolása szerencsésen befejeztetett, s remélhető, hogy e burkolat az elsőnél sokkal kielégítőbb lesz. A telkek, melyek hom­lokzattal a sugárútira fekszenek, most már kivétel nélkül el vannak adva, sőt az épitkezés az utolsó egynéhányon is nem sokára teljesen be lesz fejezve. Egy általán a sugárút ügyeit — mondhatni — tökéletesen lebonyolítottuk, s intézkedtünk, hogy azt a főváros további fenntartás végett legközelebb átvegye. Hasonlóan örvendetes a nagy körút ügyének fejlődése is, s a pénzkérdés ez évben történt végleges megoldása után semmi kétség többé, hogy azon fejlődés foly­tonos, megszakítás nélküli leend. — Egyaránt köszönet illeti ezért úgy a magas tör­vényhozást és a nagymáltóságu kormányt, mint a fővárost is, mely a körút mielőbbi létesíthetése érdekében a szükséges áldozatot szintén készségesen meghozta. Az általános csatornázás és a balparti végleges vizmű ügyében is nevezetes fordulat állott be, mely biztató kilátást nyújt arra, hogy a főváros jóllétére ez idő szerint legfontosabb eme két ügy a folyó év alatt elvileg megoldatván, a következő évben a gyakorlati kivitel kezdetét veendi. Mindezekről bővebben szólunk a következő egyes fejezetek alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom