Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1881, 1882, 1883 (Budapest, 1883, 1884)

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1881. évi működéséről - II. Nagy körút

9 II. Nagy körút. A nagy körút létesítése tárgyában a közvetkező felterjesztést intéztük a Nagy­méltóságú magy. kir. Ministerelnök úrhoz: Nagyméltóságú magyar királyi Minister-Elnök Ur! Hivatkozással f. é. ápril 27-én 1419/M. E. szám alatt kelt kegyes leiratára, a melléklett •/. alatti visszamutatása mellett a nagy körút kinyitását illetőleg a következőket van szerencsénk tiszteletteljesen jelenteni: A nagy körút eszméje már 1871-ben, tehát 10 évvel ezelőtt került felszínre, midőn tiszteletteljes előterjesztéseink alapján az 1871. évi 42-ik törvényczikk megalkottat­ván, abban egyrészt az útvonal épentartása czéljából 900,000 forint lett folyóvá téve, más­részt az út vonalában építendő házak részére rendkívüli adómentesség engedélyeztetett. Megtétetvén általunk a szükséges előmunkálatok, s megvétetvén a rendelkezé­sünkre adott összegek erejéig azon ingatlanok, melyek magának az útnak vonalába estek, az út kiépítése is megindult, sőt egyik másik ponton a körútnak egy-egy kisebb szakasza meg is volt nyitható. Ekkor következett be azonban az 1878-dik évi pénzválság s annak szomorú következményei, melyek első sorban az építési hajlam teljes megfogyatkozásában nyilvá­nultak s melyek sok más szép reménynyel a nagy körút gyors megnyitását is meg­hiúsították. A beállott szomorú korszakon által oda volt irányozva figyelmünk, hogy az út vonalában újabb akadályok ne létesittessenek. Ezen czélt a magas kormány segédkezése mellett az esetről esetre újabban enge­délyezett előlegek folytán el is értük, úgy hogy az út vonalában egyetlen egy újabb épít­mény sem keletkezett s hogy a 2/. alatt idezárt kimutatás szerint összesen már 39 ingat- lanságnak vagyunk birtokában. Körülbelől 2 év óta azonban a körülmények ismét kedvezőbbre fordultak s külö­nösen a készpénztőkéknek nagy megszaporodása és a kamatláb csökkenése folytán kétség­telenül ismét fel fog ébredni az építési kedv és hajlam is. A vállalkozási szellem kiterjedvén az ipar és kereskedés oly nagyfontosságú tényezőire is. úgy a főváros, mint más a közügyekkel foglalkozó testületek újabban és újabban hangoztatják a nagykörút kinyitásának szükségét és ezen közvélemény kifolyásá­nak tekinthető a budapesti ipar- és kereskedelmi kamarának Excellentiádhoz intézett felirata is. Őszintén megvalljuk, mi is megérkezettnek tartjuk az időt, hogy ezen az egész főváros fejlődésére oly nagyfontosságú ügy előbbre vitessék. Áttekintvén a főváros, különösen az Ipar és kereskedelem gyúpontját képező balparti részeknek térképét, lehetetlen, hogy fel ne tűnjék, egy az egyes külvárosokat 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom