Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentései 1878, 1879, 1880 (Budapest)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsának hivatalos jelentése 1880. évi működéséről - XII. Kisajátitási törvény
25 XII. Kisajátítási törvény. A lefolyt években eszközölt kisajátítások bebizonyították, hogy az 1868. évi 56. törvényczikknek több hiányai vannak, melyek pótlást, s több intézkedései vannak, melyek módosítást igényelnek. Leginkább e tanács érezte ezen fogyatkozásokat s ezért már néhány évvel ezelőtt sürgette a szóban álló törvénynek legalább részbeni megváltoztatását. Az irányelvek, melyeket a közmunkák tanácsa, saját jogi bizottságának előterjesztése alapján, figyelembe veendőknek tartott, a következők: I. A kisajátítás kezdeményezésének joga e tanácsra is kiterjesztendő. II. Azon intézkedés, hogy „kisajátítási kötelezettség a birtokos kívánatéra kiterjed az egész ingatlanságra, melynek bármely része szükségeltetik“ elejtendő. III. A felszólamlási bizottságnak 30 napon való ülésezése, mint felesleges elejtendő ; az egyes felszólamlások az igtató hivatalban lévén benyújthatók. IY. A kártalanítási összeg megállapítása, az eddigi esküdtszéki eljárás mellőzésével, a rendes bíróságokra ruházandó át. V. A biró a becsüsök által kimondott árhoz kötve ne legyen, hanem lelkiismerete szerint függetlenül Ítéljen 4