Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalos jelentése 1873 (Budapest, 1874)

VI. Egyes intézkedések és szabályozások

s hogy a főkocsi bejárat ezen homlokzatra teendő; és hogy 4 lábnál nagyobb kiszökelékek ne alkalmaztassanak. Ki lett adva továbbá a felhívott művész uraknak a részletes programm, mely két főrészre oszlik. — Az első rész magában foglalja a 2000 személyre szánt nézőtéri, a királyi és ünnepély páholyokat és a csarnokokat. — A második rész pedig tárgyazza mindazt, mi a színház kellékeihez tartozik, nevezetesen a színpadot, zenekart, gépeze­teket, öltözőket énekesek és tánczosok számára, próbahelyiségeket, tantermeket, díszlet és egyéb raktárakat, igazgatóságot, könyvtárt, pénztárakat stb. Ki volt továbbá mondva, hogy az építési költségek 1.500,000 forintokon túl legfel­jebb 2 millió forintig terjedhetnek s hogy ez összegben azon kiadások is bennfoglal­tatnak, melyek gépezetek felállításából, fűtés, viz és gázvezeték stb. előállításából származnak. A tervek bemutatásának határideje előbb 1873. deczember 15-re tűzetett ki, utóbb azonban 1874. január 15-ig lett meghosszabbítva. A benyújtandó 6 vázlattervezet jutalomdija egyenként 2500 forintban állapít­tatott meg, melyet minden felszólított vázlat készítő nyerend. A legjobb vázlat szerzője a végleges építési terv készítésével fogván megbizatni, ebbéli munkálatáért külön 20,000 forinttal fog jutalmaztatni, mely összeg az esetben, ha a tervkészítő az építés vezetésével is meg fogna bízatni, az ezen utóbbiért megállapítandó százalékos díjba be fog tudatni. A beérkezendő tervek bírálatára egy bizottság alakíttatott, melynek elnöke : báró Podmaniczky Frigyes, tagjai pedig a magyar kir. belügyminisztérium részéről : Ribáry József, miniszteri tanácsos, — a közmunka és közlekedési minisztérium ré­széről : Rochlitz Gyula, államvasuti főfelügyelő, — a fővárosi közmunkák tanácsa részéről : Szumrák Pál, — a főváros részéről : Gerlóczy Károly, alpolgármester, — az országos képző művészeti tanács részéről : Pulszky Ferencz, — a magyar nemzeti színház részéről ; Szigligeti Ede, igazgató, — a magyar mérnök- és építész-egylet részéről : Weber Antal, építész. Ekként minden előintézkedések megtétettek s a fővárosi nagy közönség azon édes reménynek engedheti át magát, hogy rég táplált óhaja, a magyar dalszínház építése, fejedelmünk s a városi közönség nagylelkűsége és a kormány erélyes kezde­ményezése folytán, a legrövidebb idő alatt, úgy a művészeti érdekek, valamint a főváros fejlődésének nagy előmozdításával, teljesülésbe menend. 2. A népszínház. Minél inkább válik a főváros az egész nemzet szellemi és érzelmi életének gyupontjává és képviselőjévé, annál hatalmasabban támad, annál általánosabbá lesz azon szükség érzete, hogy a magyar nemzetiség a fővárosi társadalom minden réte­geiben terjesztessék és erösbittessék. — Ez érzet kifolyásának tekinthető azon már

Next

/
Oldalképek
Tartalom