A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - Dálnoki-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
90 KISS KÁROLY lábbelikészítömester. Szül. 1881-ben Nagyváradon. Tanoncévei elvégzése után nekiindul a világnak és rövid idő alatt Becsbe kerül, ahol a legjelesebb mestereknél helyezkedik el, tanfolyamokat hall- bizonytalanságoknak teszi ki magát, csakhogy tudását bővítse. A magyar gat. Mint a legtöbb jeles mesterünk, így Kiss Károly is a legnagyobb ifjú külföldön is sűrűn változtatja helyét, hogy minél többet tanulhasson és így járja be Magyarország és Ausztria után Németországot és Svájcot. Visszakerülve Budapestre, a Kobrák cipőgyárban nyer elhelyezkedést, majd önálló iparossá válik és ízléses, tökéletes munkájával vevőkörét fokozatosan gyarapítja. Ma már a legelőkelőbb körök foglalkoztatják Kiss Károlyt, a jeles belvárosi cipészmestert, aki büszkén tekint vissza múltjára, mert minden támogató segítség nélkül, tisztán a saját akaraterejével, munkájának becsületességével küzdötte fel magát oda, hogy a messze külföldön is híres magyar cipőkészítőipar egyik legjelesebb mestere. Az arany mesterkoszorút az I. mesterverseny alkalmával nyerte el. KERESZTES JÓZSEF esztergályosmester. Szül. 1881-ben Árvát- falván, Udvarhely megyében. Már három éves korában elkerült a szülei háztól nagyatyjához, aki az asztalosipar titkaira kezdi őt már gyenge gyermekkorában beavatni. Ő azonban szívesebben fúr, farag titokban és forgatja nagybátyja esztergapadját. Ebben az időben kezdte meg báró Szterényi József a kézügyeségükről híres székely gyermekek „importálását“ alföldi műhelyekbe. így kerül ki a millenium évében Keresztes József is fatornyos hazájából Ceglédre, ahol a kamara közvetítésével Burgmann Nándor esztergályosmesternél helyezik el inasként. A székely gyermek nagyszerűen megállja helyét és már a második évi tanonckodás után a tanoncvizsgán elviszi az első kitüntetést, amit a következő évben megismétel, kiállítva egy pipatartóállványt, amely 800 darabból készült és amely munkaidőn kívül, a késő éjjeli és kora hajnali órákban került ki a törekvő Keresztes József keze alól. Felszabadulása után pár hónapig vidéken dolgozik és 1901-ben Budapestre jön, ahol első útja az Iparművészeti iskolába vezeti. Itt jeles eredménnyel végzi az iskola rendes hároméves esti tanfolyamát és egyéves alakrajztanfo- lyamát és bár a mindennapi kenyér megszerzése nagy gonddal jár, magánúton elvégzi a polgáriiskola négy osztályát is. Végre megtakarított pénzecskéjéből 1907-ben szerény keretek között önálló műhelyt nyit és még abban az évben résztvesz a pécsi országos kiállításon a legszebb eredménnyel. Keresztes József nagy felkészültsége és letörhetetlen szívóssága dacára sem lett gazdag ember. Jóllehet kétségtelenül szakmájának egyik legjelesebb mestere, sokkal szerelmesebb mesterségébe, semhogy őt az üzleti érdekek sarkalnák. Spekuláló, filozofáló székely esze csupán kéz- műiparosnál látható idálizmussal mindig azon fáradozik, hogy miként fejleszthetné szakmáját. Napi gondjain kívül időt talál arra, hogy maga köré gyűjtse a szakma segédeit és az esti órákban hol elméleti, hol gyakorlati előadásokat, tanfolyamokat tart számukra, természetesen teljesen önzetlenül, csupán azért, hogy leendő versenytársai tudását bővítse és a szakma becsületét megvédje.
