A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - A magyar építőipar helyzete a háború után
123 A fokozódó munkanélküliség miatt a kőművesmesteri kar már 1929 november 20-án konkrét pénzügyi javaslatot terjesztett dr. Wekerle Sándor pénzügyminiszter elé a LÁB és FAKSZ útján közadóbevételekből immobil kihelyezett mintegy 70 millió pengő állami tőke garanciális felhasználásával leendő újabb országos közhasznú építési akció megindítására, e tőkék, illetve ezek kihelyezése útján szerzett, első helyen bekebelezett állami követelések egy részének biztosítéka mellett 4%-kai kamatozó nyereménykötvénynek 200 millió pengős keretben leendő kibocsátásával, hogy így a drága külföldi valutakölcsönök helyett belföldön mozgósítsuk a magánépítkezéshez szükséges, legalább 20 éves lejáratú olcsó tőkét. A kőművesmesteri kar pénzügyi javaslatainak részleges megvalósítását jelentette az 1930 :XLI. te. megalkotása, melynek alapján a pénzügyi kormány a LÁB útján kihelyezett tőkékkel kapcsolatos 18 millió pengőnyi állami követelést a 11 budapesti pénzintézet által 1 millió pengő alaptőkével alapított Országos Lakásépítési Hitelszövetkezet részére veszteségi tartalékul lekötötte és e szövetkezet útján az azt alapító bankok 30 millió pengőt bocsátanak a családi házépíttető köz- és magánalkalmazottak rendelkezésére a LÁB útján 60- illetőleg 40%-os folyósítási arányban lakbérlekötéssel 20 évi amortizációra 9.6% annuitás mellett, ami a 10% árfolyamveszteség miatt lényegében 10.4%-os annuitást jelent. 1931-ben már csupán ez az újabb LÁB kölcsönakció volt az egyetlen hitelforrás a magánépítkezés számára. A bérházépítkezés úgyszólván teljesen megszűnt, a LÁB csak családi vagy öröklakásos társasházakra nyújt kölcsönt, de a 30 milliós újabb hitelkeret 1931-ben ki is merült már csak azért is, mert abból 3 millió pengőt a FAKSz-nak adott a kormány, körülbelül ugyanennyit rezervált ebből az ipartestületi székházak nyomasztó kölcsöneinek konvertálására. Ugyancsak 1931-ben, látva az államháztartás súlyos helyzetét, deficites voltát s így az állam pénzügyi támogatásának jó időre kilátástalan voltát, Magyarországon is propagálni kezdte a kőművesmesteri kar a külföldön nagy népszerűségnek örvendő építő takarékszövetkezeti rendszert, amely a külföldi példák szerint a külföldi hosszúlejáratú építőkölcsönök hiánya idején egyedül alkalmas a belföldi tőkegyűjtésnek a családi házépítkezés szolgálatába állítására. Az első ilyen építő takarékszövetkezetek (Bausparkasse) 1931 elején meg is alakultak, a napi- és szaksajtó is felfigyelt működésükre azonban e nálunk merőben ismeretlen intézménynek a közönséggel való megismertetésére hosszabb ideig tartó felvilágosító propaganda munkára van szükség, amellett, hogy e szövetkezeteknek a takarékoskodó közönség megnyerése érdekében a takaréktőkék abszolút biztonságára, állami felügyeletre és altruista szellemű üzleti gestióra kell törekedniük, hogy a tőkegyüjtő kisegzisztenciák családi ház utáni növekvő vágyát programszerűen kielégíthessék. Ugyancsak a kőművesmesteri kar a többi érdekelt iparágakkal együtt hosszú ideig harcolt a tatarozóéi, átalakítóéi és toldaléképítési munkák újabb kedvezményéért és a közadómentességi törvény revíziójáért. A tatarozási adómentességről szóló rendeletet sikerült is ki-
