A magyar ipar almanachja (Budapest, 1932)
I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás
114 csoportok közeledésének igen hatalmas eszköze lehet az aggkornak egyformán biztosított álomképe akkor, ha más hatások nem ellensúlyozzák ezt az irányt. Sőt ma, amikor az ország megcsonkítása folytán olyanok is készek ipari pályára lépni, akik ezt más viszonyok között nem is tették volna meg, fokozottabb jelentősége lehet ennek nálunk, mint volt a külföldön, ahol a legfelsőbb osztályoktól eltekintve, sohasem volt a társadalmi elkülönülés olyan éles, mint nálunk. Magyarországon — épúgy, mint Franciaországban — mindig igen nagy volt a nyugdíjas állások becsülete; joggal remélhető, hogy akkor, amikor az ipari munka is megadja a nyugdíj lehetőségét, alább fognak hagyni az ú.n. intelligens pályák felé való tódulással és azoknál, akik családi környezetüknél, egyéni természetüknél és intelligenciájuk színvonalánál fogva úgyis inkább illenek a munkáspályákra, mint a felsőbb iskolák sokszor tövissel teleszúrt padjaiba, nem fogják szüleik tovább erőltetni a tanulást, amit tettek eddig, hogy gyermeküknek nyugdíjképes állást biztosítsanak, hanem beadják inasnak. Ez az egyik fele az éremnek az, amely a kedvező hatást tünteti fel. Van azonban a kérdésnek másik oldala is, ez pedig kevésbé kedvező. Igen félő, hogy a vállalkozási, az önállósulási kedv még inkább csökkenni fog. Holott már most sem áll elég magasan. Ha a munkás tudja, hogy ő aggkorára biztosítva van, hogy hátramaradottai nem lesznek egyszer a legszörnyűbb nélkülözéseknek kitéve és ennek egyetlen feltétele az, hogy szép csendesen dolgozva, elérje a kiszabott korhatárt, még az a munkás is, aki kisiparosnál dolgozik, kevésbé fog odatörekedni, hogy valamikor önálló mesterré váljék. Ehelyett munkahelyének megválasztásánál előnyben fogja részesíteni a nagy gyárakat, mert ott állandóbb a kereset, tehát a nyugdíj járulék befizetése nem forog veszélyben és talán kisebb is a fáradság. Igen sok valószínűség szól tehát amellett, hogy a társadalmi nyugalomnak az a megteremtése, ami egyik fő indító oka mindenütt az alkalmazotti kötelező nyugdíjintézmény létesítésének, az önálló közép- osztály rovására, annak gyöngülése árán fog végbemenni. Éppen ez a harmadik korszakalkotó vonása ennek a törvénynek. Amíg az egyik oldalon azt ígéri, hogy a proletársorsú munkásból aggkori ellátásáért aggódó kispolgárt és nem hiú ábrándok túlfűtött légkörében élő forradalmárt fog nevelni, addig a másik oldalon még súlyosabb helyzetbe sodorhatja éppen a kispolgárságnak a nemzet szempontjából egyik legértékesebb rétegét, az önálló kézművesrendet. Meg vagyunk róla győződve, hogy a munkások aggkori ellátása a legnagyobb változásokat az önálló kézműves- és kisipar soraiban fogja okozni. Tompítja a vállalkozókedvet, azok közül a munkások közül, akiknek inkább van hajlamuk az aggkor nyugalmának biztosítására, mint jobb pozíciónak tengernyi gond és vesződség árán való ki verekedésére, a legjobbakat elvonja a kisebb és közepes műhelyekből a nagy gyárvállalatok felé, mert ott biztosabb a kereset, sokszor könnyebb is a munka és rendszerint egészségesebbek is a munkavégzés feltételei. Nem lesz meg a szükséges utánpótlás, sőt lesz nem egy mester, aki maga is szegre akasztja a vonalzóját, leteszi a kalapácsot, az ollót, visszaadja iparigazolványát és beáll előmunkásnak egy gyárba. Ha megfelelő intézkedések nem fognak kedvezni ennek az osztálynak, úgy lehet, hogy már rövid idő alatt az meg-
