A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
79 A mester szó, mint az alapos szakismeret és munkában hagyományos lelkiismeretesség jelzője és a koszorú, mint a tudás csúcsának, a kiválóságnak szimbóluma, társulnak a „koszorús mester“ címben s így világos kifejezői azoknak az előfeltételeknek, amelyek a legtiszteletre- ^ méltóbb cím elnyerését lehetővé teszik. Az Országos Iparegyesület, amikor a koszorús mesterversenyeket alapította, amelyek díja a mesterkoszorú, ennek elnyerője pedig a koszorús mester címet viseli, mélységesen átgondolta a „mester“ és a „koszorú“ szavak jelentőségét és a verseny feltételeit is úgy állapította meg, hogy a legnagyobb kitüntetés könnyelműen, vagy pártosan odaítélhető senkinek ne legyen és hogy a törekvő kézműiparosság és a nagyközönség mindenkor a legnagyobb tisztelettel és elismeréssel adózhassék a koszorús mester cím viselőinek, attól a meggyőződéstől áthatva, hogy a viselői szakmájuk legkiválóbb jelesei. Az Országos Iparegyesület az 1925. évi I. Országos Kézművesipari Tárlat keretében rendezte az első koszorús mesterversenyt, amelyen mindössze 18 jeles mester nyerte el az arany mesterkoszorút, ezek közül is négy vidékre került. A második aranykoszorús mesterverseny az 1928. évi III. Országos Kézművesipari Tárlat keretében zajlott le. A bírálóbizottság igen nagy szigorral járt el, nagy súlyt helyezve a mesterkoszorú értékére és a bírálat eredményeként ez évben húsz szakma legelső mestere nyerte el az arany mesterkoszorút. Ma már a nagyközönség köztudatába is teljesen beleolvadt az a tény, hogy a mesterkoszorú a kézmüvesmester munkájának legmagasabb kitüntetése és a kitüntetést elnyert jeleseink büszkén viselik a koszorús mester címet. Az aranykoszorus mesterek, BABINSZKY JÁNOS esztergályosmester. Mezőberényi földmíves- családból származik. Meggyőződésesen vallja, hogy mesterségét ő maga választotta ki. Apró gyermek korában inasok voltak a barátai, akiket mesterségükről kivallatott, sőt alkalmat talált arra is, hogy a különféle szakmák műhelyeit megtekintse és így választotta ki magának az esztergályos mesterséget. Még 12 éves sem volt, amikor 5 évre elszerződött ta- noncnak. Inaskodásának harmadik évében került először az esztergapad mellé és amikor elkövetkezett a szabadulásának a napja, vándorló útra indult. Nyugtalan, tanulni vágyó vére sehol sem hagyta őt hosszabb ideig nyugodtan. Bejárta úgyszólván egész Magyarországot. Hódmezővásárhely, Szeged, Baja, Budapest, Esztergom, Komárom, Pozsony az első állomásai. Itthon csak nehezen tud jobb műhelybe bejutni és egészségtelen pinceműhelyekben kénytelen dolgozni. Végre kikerül Bécsbe, ahol megdöbbenéssel állapítja meg a nagy különbséget a hazai és a bécsi műhelyek között. Bécsből Prágába is ellátogatott Babinszky, de innen visszakerült Felsőmagyarországra, ahol Zsolnán, Túrocszentmártonban, Körmöcbányán és Selmecbányán dolgozott. Leküzdve azonban honvágyát, ismét külföldre utazott és Németország több tekintélyes műhelyében fordult meg. Atyja kívánságára azonban 22 éves korában hazajött külföldről és nagykorúsítása után önálló mesterré lett Békéscsabán. Alig néhány
