A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)

I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek

78 Koszorús mesterek, Irta: Dálnoki Kováts Jenő, az Országos Iparegyesület igazgatója. A görög Olimpia nagy kegyelettel kiásott romjai regélhetnének azokról a legnagyobb klasszikus ünnepekről, amelyek ezelőtt huszonhét évszázaddal Herakles kezdeményezésére az összes hellén törzseket nemes versenyben forrasztották eggyé. Iphitosz eliszi királynak Lykurgos spár­tai királlyal kötött szerződése értelmében az olimpiai játékok idejére szü­neteltek a belső harcok és erre a néhány napra az ekecheiria, a szent béke olvasztotta egybe a pártokra szakadt nemzetet. Az olimpiai játé­kok nemes versenyeinek győztesei olaj ágkoszorút kaptak, szobrukat a szent altiszban, az istenek és nemzeti hősök szobrai között állították fel, nevüket és szülővárosukat kikiáltották az egész országban, életük végéig adómentességet élveztek és Pindaros ódákban örökítette meg érdemei­ket az utókor számára. Ettől az időtől kezdve egyre nő a koszorú becsülete. A középkor ele­jén már hercegek jelvénye, sőt a VIII. század elejétől kezdve már ko­rona lesz belőle. Az ész, a tudás, a szellemi és testi ügyesség versenyein a koszorú a győztes jutalma és Petrarca vagy Tennyson egyetlen kitün­tetést sem értékeltek oly magasra, mint azt, hogy hazájuk koszorús köl­tőjének: poéta laureatusnak vallhatták magukat, A mester, Magister szó megtisztelő, kiemelő jelentéséről is lépten- nyomon beszámol a mitológia és a történelem. Már a biblikus korban Mózest népe a Mester jelzővel emeli maga fölé és Jézus Krisztus csak annyit mondott magáról: ,,A Mester én vagyok!“ A római köztársaság korában a legmagasabb rangú közfunkcionáriusok viselik a Magister címet és a kézműipar fénykorában a kézműiparos csak nagy küzdelmek árán „remek“ munka készítésével jutott be a céhbe és nyerte el a mes­terjogot. A délnémetországi mesterdalnokok, a művészetek istápolása és fejlesztése terén kifejtett tevékenységük révén halhatatlanokká vált kézművesmesterek, élükön Hans Sachs vargamesterrel, a tudományok és művészetek terén is felelevenítették a mester elnevezés kiemelő jelentőségét és pl. Angliában ma is az egyes tudományok tudósa mint iegnagyobb képesítésének jelzőjét, épp olyan önérzetesen viseli a mester címet, mint ahogyan a legnagyobb művészeket a mester címmel tüntet­jük ki a legméltóbban. És ez helyesen van így. Hiszen maga a magister — mester — szó eredeti értelme is az, hogy viselője másoknál többet tud. Az iparban a mester cím használatát újabban nálunk is a törvény szabályozza és ezt a címet csak az az önálló iparos használhatja, aki ké­pesítéshez kötött ipart űz és ha nem régi mester, mestervizsgálatot tesz. Ezzel a törvényes rendelkezéssel megkezdődött a kézműiparban a „mes­ter“ cím becsületének a reneszánsza. És a becsülés minél szélesebb kör­ben való megerősítése, annak a meggyőződésnek a köztudatba való beol­tása. hogy az az iparos, aki a mester címet viseli, szaktudás, megbízha­tóság tekintetében a többiek közül kiemelkedik és minden bizalomra és becsülésre érdemes, most már elsősorban maguknak a mestereknek fel­adata és kötelessége.

Next

/
Oldalképek
Tartalom