A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Fuchs Albert: Az aggkori és rokkantsági biztosítás
75 soros latin szöveget kínnal le tud fordítani, aki a francia irreguláris igék ragozásával állítólag tisztában van, vagy végül Goethe életrajzát többé-kevésbé hibátlanul tudja fújni. Az igen üdvös filozófiai, szép- irodalmi, művészeti irányú külföldi kollégiumok mellett kevésbé költséges, kevésbé reprezentatív, de a nemzet szempontjából is legalább any- nyira szükséges iparosotthonokat kell létesíteni mindenütt ott, ahol kézműveseink valamit tanulhatnak. Ha meggondoljuk, hogy a nyugati nagy iparos-államokban a kézművesség minden jóslat ellenére még sem ment tönkre, hanem pl. a német kisipar és kézművesség folyton gyarapodott és mindenképen lépést tudott tartani a kor változó igényeivel, nem pusztult bele sem a háborúba, sem az inflációba, — akkor kell kutatnunk azt a forrást, amely a szükséges ellentálló erőt nyújtja. Ez pedig az ipari oktatás. Nem az, amelyik a kismester életét megkeseríti azzal, hogy a tanonciskolából elcsavargó inas miatt őt, a gazdát bünteti, amely 6 középiskolát végzett fiatal embereket olyan tanonciskolái padokba kényszerít, amelyekben ülni sem tudnak és őket összeadni meg szorozni tanítja; amely népiskolai tanítókat néhány hónapos kurzuson iparos- tanonciskolai szakelőadókká képezi át és olyan „szakemberekkel“ tanít, akik olcsóbbak. Hanem az, amelyik jutalmazza a mestert, aki inasneveléssel bajlódik, amelyik összegyűjti vidékenként a legkitűnőbb tanonco- kat és azokat otthonnal összekötött tanműhelyekben továbbképezteti az egyes szakmák legkitűnőbb mestereivel, amelyik külföldre küldi tanulni a legjobbakat — protekció nélküli legjobbakat — és visszatértük után ezekkel taníttatja az ifjabb generációkat, amelyik figyelembevéteti közszállításoknál és más alkalmakkor azokat a kitüntetéseket, amiket a kiváló iparosok tárlaton, versenyeken és kiállításokon nyernek. A kitűnő segédek önállósulását meg kell könnyíteni, nem szabad az új mesterben elsősorban új adóalanyt látni, de ezzel párhuzamosan lehetővé kell tenni az idősebb, már régen önálló mesternek is, hogy nagyobb fáradtság nélkül továbbképezze magát. Nem lehet itt az a célunk, hogy a kézművesség és kisiparosság legégetőbb problémái miként való megoldásáról programot adjunk. Rá kell azonban mutatnunk arra, hogy a fentebb kifejtettek értelmében az alkalmazottak aggkori biztosításának választott módja a kézművesség és kisiparosság létét igen súlyosan fogja érinteni és hogy társadalmi, állami és nemzeti szempontból egyaránt szüksége van céltudatos intézkedésekre. Ezeknek az intézkedéseknek nem szabad abban kimerülniük, hogy a mestereket is biztosítjuk aggkorukra, hanem az önálló iparosokat még életükben, illetve működésük ideje alatt kell támogatni és elő kell segíteni az új iparosgeneráció megfelelő nevelését, kiképzését és társadalmi emelését.
