A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
39 másrészt, miután a testületeknek fohivatása elsősorban mégis abban áll, hogy az iparosok közt a rendet és fegyelmet fentartsák és azonkívül a tanoncok oktatására nézve alkalmas módon és lehetőleg egyöntetűen hassanak, ismét az általános testület az, amely előnyösebbnek jelentkezik. A törvényjavaslat e részben sem kíván változatlan szabályt felállítani, hanem átengedi ezt a dolgok természetes fejlődésének, amidőn kimondja (115. §.), hogy különböző mesterségek számára több ipartestület is alakítható, de megkívánja azt, hogy ily többféle testületek alakításakor az iparosok száma és vagyoni tehetsége a testületek működésére nézve kellő alapot nyújtson, nehogy a különválási törekvések az erők elforgácsolására vezessenek, amely mellett társulati működés egyáltalán ki nem fejlődhetik és csak arra ^vezetne, hogy az általános testületek sem működhetnének kellő módon. A 116. §. kimondja a testületbe való lépés kényszerét, vagyis a kötelező társulat elvét; még pedig olykép, hogy minden iparos, aki a testületbe tartozó mesterséget folytatja, okvetlenül tartozik a testületi tagságdíjat fizetni s így a testületi terhek viseléséhez járulni, amely járulékok esetleg a közadók módjára beszedetnek. (138. §.) Az ipartestületek célja és feladata, részint humanisztikus, részint közgazdasági, részint hatósági működés által a testületbe tartozókat s ezáltal magát az ipart elő mozdítani. (118. §.) Ezen célok elérése szempontjából mindenféle intézkedések tehetők, amelyek csakis azzal korlátoztatnak, hogy az iparosoknak az ipartörvény által biztosított jogaikat nem szabad megsérteni. (131. §.) Ezen elvi intézkedés szolgál biztosítékul arra, hog-y a testületek esetleg ne fajulhassanak oly közegekké, amilyenek a céhek voltak azon időben, amidőn már a korviszonyok szellemével haladni nem akartak és csakis a vállalkozási szellemnek és a szabad versenynek megrontóivá lettek. A testületek egyik főhivatása lesz, hogy az iparosok és segédeik, valamint tanoncaik közt az iparnak leginkább megfelelő rendet létesítsék és föntartsák. Ez okból külön szabályrendeleteket hozhatnak javaslatba, amelyek azután mint törvényhatósági szabályrendeletek kezeltetnek, s ha az illető tényezők közreműködésével létrejöttek, életbe léphetnek. (122. §.) Természetes, hogy ezek a szabályrendeletek mint a törvényhatósági szabályrendeletek egyáltalában nem ellenkezhetnek a fennálló törvényekkel. Ámde ezek a viszonyok oly természetűek, hogy a különböző helyi körülmények szerint igenis igényelnek rendszeres szabályozást s így e részben a testületek működése igen áldásossá és jótékonnyá fejlődhetik ki. Általános meggyőződés az, hogy az ipartestületek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az iparosság ezekben az intézményekben olyan szervezetet kívánt, amelyik őt a mindinkább súlyosbodó gazdasági viszonyok közepette istápolja, amely a kézművesipar egészséges továbbfejlődését szolgálja, ellenállóképességét fokozza, a nagy tőkével felvett versenyben megerősíti, tőkeszegénységében kisegíti; amely intézmények működése nem bürokratikus ténykedésben merül ki, hanem amelyek a legnehezebb helyzetben is kéznél lévő tanácsadói a többé-kevésbé gyámoltalan iparosnak. E kívánsággal szemben az 1884. évi ipartörvény által életrehívott ipartestületek mai alakjának elkövetkezendő hibáit már 1884-ben is látták, ezt igazolják az 1884-es napilapoknak az ipartörvény módosításával foglalkozó közleményei, amelyek közül érdemes ideiktatni az Egyetértésben napvilágot látott ezt a bírálatot:1) „Tizenkét éve, hogy a mostani ipartörvény megszületett. Tizenhárom éve, hogy az iparosok ellene országszerte agitálnak. Még mielőtt a törvény törvény lett, nagymérvű petitionálás folyt ellene, sőt az iparosok a királyhoz is folyamodtak, kérve-kérve e törvény szankciójának felfüggesztését. Nem használt semmit az agitáció. A törvény hatályba lépett és iparviszonyainkban megindította a bomlást. Elkeseredett volt a harc, mely ellene folyt. Az 187‘2-i első iparosgyűléstől az 1879. évi második ) Az Egyetértés 1884. évi február 8-iki 38. számában a (Gml jelzésű, ,,Az új »partörveny” című cikk.
