A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
27 ugyanis az ö eladó áruikat illetőleg az ország törvényeire nézve hátra- nyos szabályokat alkotnak, a munkák és árucikkelyek árát azok igazságos értékén túl, azok ellen, akik alacsonyabb áron merészelnének eladni súlyos bírság kiszabása mellett fölemelni, a megyei árszabály ozásoknál ellenszegülni, a céhbe pedig társakat csak nagy pénzösszeg letétele mellett beereszteni s ezáltal az eladó tárgyakat ritkábbakká tenni nem átallották) az 1659. évi 7lük t.-cikkely megújításával és ennek szorosabb megtartásával s az értelmes kézműveseknek minden ártalmas megszorítás nélkül s elviselhető díj mellett közibük akár a városi tanács hatalmával leendő felvételével s az ország törvényeinek sérelmére bármiképen behozott összes szabályaik és visszaéléseik eltörlésével kegyelmesen elrendelte. 1. §. Egyébiránt az ugyanezen céhek részéről nyert királyi kiváltságok épségben maradnak.“ A céhek megrendszabályozása folytatódik az 1723. évi LXXIvá t.-c.-ben, mely az 1659. évi LXXI. t.-c. rendelkezéseit megújítja; az 1723. évi CXVII. t.-c.-ben, mely az iparcikkekben tapasztalható hiányon külföldi kézművesek beköltözésével akar segíteni, akik számára 15 évre teljes adómentességet biztosít; az 1729. évi X. t.-c.-ben, mely a kihágások szigorú megtorlását a kir. helytartótanácsra bízza s elrendeli, hogy a céhekbe a magyar nemzetiségű egyéneket is fel kell venni. A meg- rendszabályozás hatályosabbá tételét célozta a céh biztosi intézménynek bevezetése is (1729-ben), nemkülönben Mária Teréziának az az intézkedése, amellyel 1761-ben a céhek szabadalomleveleit beszedette s helyettük egyöntetű mintára készített céhszabályok megalkotását rendelte el. Mária Terézia a rendeletek egész sorával igyekezett a céheket eredeti hivatásuknak visszaadni; céhszabályaikban a katholikus ünnepek megtartására, az úrnapi körmenecekben való részvételre kötelezte a céheket, a lakmározásokat mérsékelte, a céhvagyon kezelőit nyilvános számadásra utasította, méltányosan megszabta az ú. n. céhtaksákat (felvételi és felszabadítási díjak, stb.) Szabályozta a legények fölvételét és a vándorlás módozatait. Fia és utódja a császári székben, II. József, 1785-ben egy rendeletével elvileg végleg eltörölte a céheket s kimondotta az ipar szabad gyakorlását, ezt a rendeletét is visszavonta azonban halálos ágyán. A szabad ipar felidézett szelleme mégis tovább kisértett s a céhintézmények elzárkózottságával, merev konzervativizmusával megkezdetté a harcot de megkezdte a harcot az 1790—91-i országgyűlés reformtörekvései revén a kézművesség későbbi nagy ellenfele, a gyáripar is, mert az 1790— 91-i LXVI1. t.-c.-ben a „különféle gyárak létesítése s gyártmányok behozatala, művészek és mesteremberek számának szaporítása“ tétetett egy erre a célra kiküldött bizottság feladatává. A XIX. század elején megkezdődik a céhintézmény haldoklása. A közvélemény mindig élénkebben sürgeti a céhek kiváltságainak teljes megszüntetését s bár a napóleoni háborúk hátráltatják az ellenséges törekvések érvény re jutását, az agónia Első Ferenc király 1802-ben kiadott új általános céhszabályzatával, - amelyik a céheket a legerősebb
