A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
16 A korveji apátság1) szolgáló mesteremberei már külön iparosházakban e célra épített és berendezett műhelyekben dolgoznak mint urasági kézművesek a következő mesterségeket űzi: sütő, sörfőző és három műhelyben 5 lábbeli készítő, 2 bőrmunkás, 1 ványoló, 6 kovács, 2 aranyműves, 1 pergamentkészítő, 1 kardműves, 3 öntő, 4 ács, 4 kőmíves vagy kőfaragó. A szentgalleni kolostor) tervrajza szerint a kézművesek két egymással közlekedő épületben voltak elhelyezve. A nagyobbiknak két négyszögű udvara volt, ezek közepén egy-egy kisebb épületben laktak a mesterek s az udvarok körül sorakoztak a lábbelikészítők, nyergesek, kardművesek, késköszörülők, pajzskészítők, esztergályosok, faragók, szobrászok és tímárok műhelyei. A kisebbik épületben az aranyművesek, kovácsok és ványolók dolgoztak. A műhelyek mellett voltak a mesteremberek lakásai. Szék az udvari és urasági kézművesek szolgasorban éltek, munkaerejükkel a földesúr rendelkezett; később azonban szokássá lett, hogy a földesúri munka (robotmunka, jobbágyi szolgálmány) elvégzése után másoknak is vállaltak munkát s a földesúr részére teljesítendő munka vagy szolgálmány mérve mindinkább összezsugorodik, meghatározottértékű szolgálmányra szűkül vagy pénzválsággá alakul át. A szolgás g lassú meglazulására s az iparosfüggetlenség térfcglalására érdekes példát őrzött meg a trieri érseki kamara levéltára. Itt 1220-ban az udvari szűcsök száma 1 mester és 6 ,discipuli“ (tanuló, inas, alkalmazott). Ezek kötelesek voltak az érseki udvar minden öltön’szükségletét kielégíteni, de ezért már az érsek bizonyos ajándékban részesítette őket. Ha az udvari szűcsök nem voltak elegendők a munkák elvégzésére, az érseki fenhatóság alatt álló területeken élő „szabad“ iparosok is berendeltettek munkára. Száz évvel később ezek az udvari iparosok már csak bizonyos értékű iparcikk beszállítására kötelezvék, vagy közváltságot fizetnek. így a kovácsok mindegyike évente egy ekét vagy három vasfogót, a mészárosok négy ünnepen húst tartoznak beszolgáltatni, de a kalmárok, szűcsök, sütők, takácsok, tímárok és lábbelikészítők kizárólag pénz- váltságra kötelezvék. A német fejedelmi, püspöki, grófsági vagy más főúri udvarokban és monostorokban egy-egy ilyen mester vezetése alatt működő kézművesek azonban emcsak a műhelyrendszer meghonosodását mutatják, de mai- úgynevezett „pajtásságokat“ (Bruderschaft) is alkotnak. Ezek a pajtásságokba tartozó udvari (camerarii) kézművesek gyakran érintkeztek a városokban letelepült „szabad“ iparosokkal s midőn ez utóbbiak látták, hogy az udvari mesteremberek bizonyos kiváltságokat élveznek, bekéredzkedtek a pajtásságokba. Bizonyos, hogy a szolgaságból szintén már szabadult udvari mesterembereknek is érdeke volt, hogy a szabad iparosokat körükbe vonják (az alkalmatlan versenytől való szabadulás) s így e kölcsönös előnyök egymásrahatása mindinkább népesebbé tette a Bruderschaf tokát. >) Corvey, Korvei, szentbenedekrendi apátság, alapíttatott 822-ben, a V. eser mellett, Höxternél, a porosz Minden kerületben A XI. században az apát birodalmi hercegi rangra emelkedik. .-) A szentgalleni apátságot Szent Otmár 720-ban alapította; a IX XI. századokban már híres kultúrhely a mai Svájcban. A honfoglaló magyarok-poinyazo csapatai is meglátogatták.-
