A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dr. Ladányi Miksa: A magyar építőipar helyzete a háború után
14t A magyar építőipar helyzete a háború után. Az építőipar helyzete mindenütt fokmérője az ország gazdasági helyzetének. Ettől az ipartól mint ú. n. kulcsipartól, közvetlenül mintegy két tucat ipari szakma munkalehetőségei függnek, de ettől függetlenül, a nemzeti vagyonosodás, a nemzeti megerősödés mindig egyenes arányban áll az építőipar foglalkoztatottságával minden országban. A magyar építőipar helyzetéről a Budapesti Kőművesmesterek és Köfaragómesterek Ipartestületében az alábbi tájékoztatást kaptuk: A háború után a magyar építőiparosság hosszú évekig szinte tétlenségre volt kárhoztatva, jóllehet országszerte példátlan lakásnyomor sürgette a lakástermelés erőteljes megindítását. Az ország évekig tartó gazdasági izoláltsága, a trianoni megcsonkítás, a nyersanyagaink elvesztése, valutánk állandó romlása, az építési hitelek, lakásépítési kölcsönök teljes hiánya azonban lehetetlenné tették hosszú évekre az építkezés megindítását. Végre a kormány 1923-ban belátta, hogy a lakásnyomor enyhítésére valamit tennie kell addig is, míg a magántőke abban a helyzetben lesz, hogy az építkezésben kereshessen megnyugtatd elhelyezkedést és a Lakásépítési Állandó Bizottság (LÁB) életrehívá- sával megindította a lakásépítkezést olymódon, hogy eleinte bérház és családi ház, majd csupán családi lakóház építésére kölcsönöket folyósított. Az állam e kezdeményezésére a valuta stabilizálása után a magántőke is vállalkozott építkezésekre, a pénzintézetek tudtak hosszú- lejáratú valutakölcsönöket szerezni külföldön az építkezésre is és a jelzálogkölcsönökkel 1925—1928 években megindult a magánépítkezés a kormány által nyújtott kiadós házadókedvezmények mellett. Egyidejűleg a földbirtokrendezés során házhelyhez juttatott falusi kis- egzisztenciák családi házának felépítésére az állam 600—1500 pengős 20 évi lejáratú kölcsönöket folyósított a Falusi Kislakásépítő Szövetkezet útján, azonban jóllehet ez akció 36.000 falusi kislakás építésével eddig közel 50 millió pengő állami tőkét nyelt el, az építőiparnak ez úgyszólván semmit sem jelentett, mert a FAKSz túlnyomóan építőanyaghitel alakjában nyújtotta a kölcsönöket és e FAKSz-házak csekély kivétellel házilagosan, szakértő építőiparos közben jötte nélkül, ennek megfelelően természetesen silány kivitelben és az egészségügyi követelmények figyelmen kívül hagyásával épültek fel. A nemzetközi pénzpiac helyzete az esztelen békediktátumok következtében csak rövid ideig volt olyan, hogy hosszúlejáratú építési kölcsönöket vehettünk igénybe. Már 1928-ban az építkezéshez alig lehetett ilyen hiteleket szerezni, az építőmunka minimálisra csökkent. A helyzet 1929—1930. években tovább romlott és az építőipar ismét a kormányt ostromolta építő hitelekért, miután a LÁB is csupán a korábban kihelyezett mintegy 20 millió pengőnyi építési kölcsönök visz- szatérő törlesztéseiből tudott évenként 1—1.5 millió pengő újabb családi házépítési kölcsönt kihelyezni közalkalmazottaknak a lakbérek lekötésével és jelzálogi biztosíték mellett. A fokozódó munkanélküliség miatt a kőművesmesteri kar már 1929 november 20-án konkrét pénzügyi javaslatot terjesztett dr. Wekerle Sándor pénzügyminiszter elé a LÁB és FAKSz útján közadóbevételek-
