A magyar ipar almanachja (Budapest, 1931)
I. rész - Dálnoky-Kováts Jenő: Koszorús mesterek
100 ' fokozva a környéken jóhírnevét. Gonddal, szeretettel és szakértelemmel elkészített kis parasztszekere meghozza számára iparos kartársai legnagyobb elismerését; az aranykoszorút, mely a becsületes kézmű- iparos verejtékes munkája teljes értékelésének a szimbóluma és bizonyítéka annak, hogy minden nagystílű reklám, minden nagyobb tőke és. összeköttetés nélkül is egyszerűen lelkiismeretes munkával is kivívhatja a mesterségét szerető és értő kisiparos a közbecsülést. Lakos Elek aranykoszorús mesterünk puritán élete, mesterségének szeretete és tudásának elismerése szolgáljon sokezer hozzá hasonló sorban élő és verejtékesen küzködő magyar kisiparosnak követendő például! LEHNER ATTILA JÓZSEF orthopäd lábbelikészítőmester. Négy elemi és két gimn. osztály elvégzése után atyja keze alá kerül, aki maga is orthopäd cipészmester. Felszabadulása után hamarosan otthagyja a szülői házat, kimegy külföldre, bejárja Ausztriát, Németországot és szivacsmódjára szívja magába mindazt, ami szemszögébe jut. Hazakerülve, sűrűn változtatja mestereit, nehogy egyoldalúvá váljék és minden mesterénél felcsippenti azt, ami tudását bővítheti. Természetesen szaktanfolyamokat szorgalmasan látogat és a cipészsegédek önképző körének záróvizsgáján már első díjat nyer. Következik a családalapítás és az önállósítás annak minden gondjával, bajával. Rövid idő múlva atyjának cégtársa lesz és a fiatal erő buzdítására elkezdődik az addig konzervatív üzem modern berendezése, mechanizálása. Erre az időre esik Magyarországon számos cipőgyár alapítása és e nagy mechanikai berendezkedésben német, angol és amerikai mintára rendezkedik be a Lehner - műhely is. A fiatal Lehner a gépek szerelmesévé válik, rövid idő alatt megismeri azoknak minden csínját-bínját és egyike lesz az ország legkiválóbb cipőipari gépismerőinek. Nyughatatlan vére arra késztette, hogy az atyjával kötött társasviszonyt felbontsa és két évvel később már az akkor híres váci Kobrak-gyár technikai üzemvezetője, később a Robur-cipőgyár üzemvezetője lett. De Lehner Attila természete nem tűrte meg az alkalmazotti állapotot. Otthagyja szép állását és minden anyagi eszköz nélkül, egészen kicsiny keretek között, mint orthopäd cipészmester önállósítja magát. A gondok egyre halmozódnak, amelyek azonban csak fokozzák erőit és a küzdelmek tetőpontján szakad reá a világháború. Ekkor már hét gyermek üli körül az asztalt és e nagy családot kénytelen elhagyni Lehner, hogy több, mint két és fél éven át katonáskodjék. Ekkor Budapest székesfőváros tanácsa hívja őt haza és megbízza a Fővárosi Cipőüzem megalakításával, amelyet a legnagyobb megelégedésre egy éven át vezetett. Ezután elölről kezdte a küzdelmet és küzd ma is szívósan, kitartóan, de minden levertség nélkül, örökös bizakodó jókedvben. A napi gondok, nagy családjára való tekintettel, talán még jobban nyomják, mint bárki mást, de Lehner filozófus is. A nagy teher alatt nem roppan össze, hanem fáradhatalanul dolgozik és örökös optimizmusával bízva-bízik a jövőben. Munkájának nem a verejtékes oldalát, hanem a szépségét nézi és ha fáradt kezéből kiesik a szerszám, az élet további szépségei után kutat. Szenvedélyesen műveli magát, sokszor egészen elvont tudományos könyveket olvas, nyelveket tanul és muzsikál. Mint hétgyermekes apa, nem restel beiratkozni a Zenedébe és napi munkája végeztével, hat esztendőn át szorgalmasan siet,
