A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
Báró Szterényi József: Előszó
6 földről importált liberális jelszavak hatása alatt állva, egyszerűen nem törődött vele. És ugyanakkor, mikor a protekcionisztikus irányt a fejleszteni kívánt gyáripar érdekében meghonosította, megtagadta azt a technika haladása által létében fenyegetett kisipartól. Amazt oltalmába vette, ezt sorsára engedte. Míg a gyáriparnál a természetes individuális kezelést alkalmazta, különböző állami kedvezményeket nyújtva, a kisiparral szemben még az állam általános eszközeit sem vette igénybe, még a képzéssel, az oktatásával sem törődött, azon túl, amit a hiányzott népoktatást pótolni hivatott kötelező tanoncoktatás tekintetében tett* A kisipar technikai tökéletesítése nem képezett kormányzati feladatot. A kisiparos nemzeti és szociális jelentősége alárendelt volt. Ha akkor a kisipar megmentése állami feladattá tétetett volna, más irányt vehetett volna ipari fejlődésünk és másképen alakult volna ki a kis- és kézműipar helyzete. Akkor téves gazdasági felfogásnak, később a pártpolitikának lett a kisipar áldozata. Utóbbinak akkor, midőn a kis- és kézműipar nemzeti, szociális és termelési jelentőségét felismerte és annak fejlesztését kormányzati elvvé tett politikai rendszert más váltotta fel, mely természetesen nem akarta az előző irányzatot még a gazdasági vonatkozásaiban sem követni, illetve folytatni. így tört derékba a kilencvenes években nagy szeretettel és hozzátenném: nagy eredményekkel is megindult kisipari akció. A kis- és kézműipar ismét magára hagyatott és mennél örvendetesebb fejlődést mutatott a gyáripar, annál szomorúbb hanyatlási tünetei jelentkeztek a kis- és kézműiparnak. A kisipar sok ágában menthetetlenül ki volt téve a pusztulásnak. Egyszerűen számbelileg túl volt dimenzionálva. És technikai elmaradottságában nem volt többé versenyképes, még legszűkebb helyi körében sem. Ámde épen az lett volna a helyes iparpolitika feladata, szelekciót csinálni és a fejlődésképes részét legalább a haladás útjára terelni, ami annyival könnyebb lett volna, mert az évtizedek folyamán új generációk nőttek fel, melyek a technika fejlődése iránt egyrészt és a művészi ízlés iránt másrészt fogékonyabbak lettek, mint régi elődeik. Amazokat a tömeg- termelés felé kellett volna terelni, ezeket az iparművészet irányába. Itt válik el tulajdonképen a szorosabb értelemben vett kézműipar a régi kisipartól. Annak egyéni invenciója, ízlése és kézügyessége az alapja, ennek a technikai eszközök igénybevétele az eszköze. Következett a nagy földindulás, melynek áldozatai sorában ott áll az egész magyar kis- és kézműipar. Nemcsak megtizedelve került ki abból, hanem anyagilag teljesen megrokkanva. És kétszeresen kellett meg- éreznie az annak nyomában bekövetkezett gazdasági válságot, melyben — sajnos — ismét csaknem teljesen magára hagyatva maradt, saját meggyengült erejére utalva. Egyedül a hitelnyújtás terén történtek érdekében — ha végeredményében szerénynek is nevezhető — némely figyelemreméltó lépések. Maga az egész kis- és kézműipari probléma azonban ma is érintetlenül áll. Nem könnyű a megoldása, az tagadhatatlan. Nehézzé teszi a kis- és kézműiparosok nagy száma. És ezzel szemben az ország vásárlóképességének nagymérvű csökkenése, amelyhez még járul a külföldi nagyipar gyilkoló versenye, amit az egész hazai ipari termelés egyaránt megérez. A kisipar persze erősebben. Mert meggyengült szervezetének nincs meg mar az ellenálló képessége. Évtizedek állandó betegsége lerontotta azt.
