A magyar ipar almanachja (Budapest, 1930)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
41 rosokban az iparhatóság által alakítandók ugyan, de 1. az önálló iparosok kívánatára, 2. az illetékes ipar- és kereskedelmi kamara meghallgatásával, 3. a törvényhatóság határozata alapján! Mirevaló ez a háromszoros retorta? Arra talán, hogy az iparosok a hosszas tárgyalások alatt kedvüket veszítsék az oly fontos intézmény létesítésétől, melynek működési és hatásköre oly szorosan összefügg a helyi ipar fejlődéseivel? És mi történik, ha az egyik, vagy másik fórum húzza-halasztja, vagy ellenzi a testület létesítését? A minisztérium határoz. És hogy fog a minisztérium határozni? Ez persze kérdéses. Hát nézetünk szerint ez a huzavona, fórum és retorta mind fölösleges, sőt veszélyes akadály a helyi ipar fejlődésére nézve. Vagy szükség van az ipartestületekre, vagy nincs. Ha szükség van rájuk, akkor a kormánynak el kell rendelni, hogy minden kamarai meghallgatás és minden törvényhatósági határozat nélkül minden városban a testület az iparhatóság által, nyomban a törvény hatálybalépte után, megalakíttassék. Vagy nincs szükség e testületekre s akkor a törvényjavaslat az a része, mely az iparosok másik sarkalatos kívánságát látszik akarni, nem egyéb, mint szemfényvesztés. De nézetünk szerint az ipartestületekre okvetlenül szükség van s azok létesítését eshetőségeknek kitenni nem szabad. És az egész ipartestületi intézményt parodizálja a 116. §., mely megengedi, hogy ugyanazon városban több ipartestület is alakítható. Ezt a kivételt csakis a fővárosra nézve lehetne megengedni. De ha az egész országra kiterjesztjük, ad abszurdum vezetjük az egész ipartestületi intézményt, melynek minden hatása, minden jelentősége elenyészik, ha.egy-egy városban 8—15—40 ipartestület keletkezését akarjuk, megengedni.“ „Még nagyobb zavar fog keletkezni, ha oly városokban, ahol ipartestületek is vannak, az ipartársulatokat is fönntartjuk és az iparosoknak egyrészt megengedjük, hogy az ipartársulat tagjai maradjanak, másrészt kényszerítjük őket, hogy az ipartestületbe belépjenek és ide is fizessenek. Kétszeres adót rovunk ezáltal az iparosra és a munkaerők oly szétforgácsolását, az iparügyi teendők oly szétmarcangolását engedjük meg, mely sohasem lesz áldásos a helyi ipar fejlődésére és az ipari közérdekre nézve.“ „Végre pedig, ha az ipartestületeket oly járszalagra kötjük, mint ezt e javaslat 139. és 140. §§-ai kontemplálják, ha iparhatósági biztost rendelünk ki az ipartestületek gyűléseibe, aki kapricból vagy rosszakaratból minden testületi határozatot ellenezhet, végrehajtását felfüggesztheti és hetekre-hónapokra elodáztathatja; oly békókat rakunk a testületekre, melyek ezek üdvös működését megnehezítik, gyakran — az iparhatósági biztos úr egyéni kedvességéhez képest — lehetetlenné is teszik. A céhek idejéből elég adatunk van, hogy mennyire kárhozatos az önkény- kedő és egyeduralkodó hatósági biztos urak működése, okulhatnánk a múltból — a jövőre!“ „Az ipartestületeket e béklyóktól és eshetőségektől meg kell szabadítani, ha működésükre egyáltalán súlyt fektetni akarunk, aminthogy akarnunk kell, stb.“ Tény és igaz, hogy a 84-es ipartörvénnyel bevezetett ipartestület olyan se hús, se hal-féle valami. Ha akarom iparhatóság, ha akarom
