A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
31 tett, ahányfélét akart ; módjában volt több üzlethelyiséget tartani, fióküzleteket nyitni, vásárokra járni, stb. Ez a szinte korlátlan szabadság, amely az évek folyamán a gyakorlati életben »szabadossággá« fajult, a nagyipar- és a tőkés-vállalkozás által amúgy is szorongatott kézművesiparosságot maga is képes leendett a tönk szélére juttatni ; ezt a lehetőséget csak fokozta és siettette az 1872. évi VIII. t.-c.-nek 83. §-a, mely a céheket most már törvény erejével megszüntette: A jelen törvény életbeléptetésétől számított 3 hó alatt valamennyi fennálló céh megszűnik. Ha a volt céhtagoknak többsége ezen törvény életbelépte után 9 hó alatt ipartársulatot alkot, a megszűnt céh vagyona ezen társulatra száll, ellenkező esetben a volt céhtestület vagyona a céh közgyűlése által közhasznú iparcélokra adományozandó és ha a gyűlés ily határozatot hozni nem akarna, a társulati vagyonnak ipari célokra való fordítása iránt az illető törvényhatóság fog határozni. A kézművesség ezzel a rendelkezéssel teljesen magára hagyatott, szinte mesterségesen szétszóratott; elvonatott tőle az az utolsó védekezési lehetőség is, amelyet a régi hagyományokból táplálkozó s az erkölcsi erőket és védekezési lehetőségeket úgyahogy még mindig fentartó céhek, vagy színleg társulatokká átszervezett utódaik nyújtottak. Igaz, hogy az 1872. évi ipartörvény módot adott a társulásra, lehetővé tette az ú. n. »ipartársulatok« felállítását ; aki azonban a magyar nép természetével ismerős és aki az iparosságnak minden kényszertől irtózásával tisztában van, az nem csodálkozik azon, ha ezzel a társulási lehetőséggel az iparosság nem igen élt, bizonyára azért sem, mert a törvény 76—82. §-ában elgondolt »ipartársulat« jóformán semmi olyan hatáskörrel nem rendelkezett, amely akár ipari közigazgatási, vagy rendészeti, de különösképpen gazdasági tekintetben előnyére vállhatott volna. Lényegükben mik voltak ezek az új kézművesipari szervezetek, erre nézve az 1872. évi VIII. t.-c. 76—82. §-ai adnak feleletet: 76. §. Ugyanazon vagy különböző ipart egy vagy több községben önállóan gyakorló iparosok közös érdekeik előmozdítása végett ipartársulatokká egyesülhetnek. Ezen ipartár sutátoknak jogában áll az iparosok és segédszemélyzetük közt keletkező súrlódásokat és peres kérdéseket a külön e célból felállítandó békéltető bizottság útján, melyben egyenlő számmal segédek is fölveendők, kiegyenlíteni. 77. §. Minden ipartársulatnak alapszabályokkal kell bírnia, melyeket az alakulás előtt az illető törvényhatóság útján a földmívelés, ipar- és kereskedelmi miniszternek bemutatni köteles. Az alapszabályokba fölveendők a társulatba való belépés föltételei, melyek közt azonban iparbeli vizsgának letétele helyt nem foglalhat; a tagok jogai és kötelességei, a tagok járulékainak kulcsa s az elmulasztott fizetés következményei, a társulat feloszlatásának vagy más ipartársulatba beolvadásnak esetei, továbbá a kilépés feltételei, a társulati elöljáróságnak mikénti összeállítása és hatásköre, végre a társulati vagyonnak kezelési módját, a társulat feloszlatása esetében a társulati vagyonnak közhasznú és kijelölt iparcélokra fordítását szabályozó határozmányok. Ha a bemutatott alapszabályok a törvényes szabványoknak megfelelnek, azok ellen kifogás nem tehető. Ha a törvény életbeléptetésétől számított első évben alakuló társulatok alap-
