A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
27 Az 1851. évi április 1-ével életbelépett Ideiglenes Utasítás már a szabadverseny (iparűzési szabadság) elvére helyezkedett. Alaprendelkezése, hogy vallása, nemzetisége, születési okok vagy a szülők állapota és családi körülményei miatt senki se zárható el a kereskedelmi vagy ipari foglalkozások akármelyikének megtanulásától, vagy űzésétől ; mindenki, aki az előírt feltételeknek eleget tesz, törvényes igényt nyer az ipari jogosítvány elnyerésére, tekintet nélkül arra, károsodik-e ezen a réven valamelyik másik iparűző vagy sem. Ez alól az alaprendelkezés alól a céhek sem kivételek s a céhek sem tiltakozhatnak új ipari jogosítványok kiadása ellen. Az iparűzésnek általános feltételei a nagykorúság, a jó erkölcs és fedhetetlen előélet s bizonyos gyakorlati jártasság (képesítés) igazolása voltak, amely utóbbit tanoncbizonyítvánnyal és legalább 6 évi segédi működéssel kellett igazolni. Ha valaki ezeket a feltételeket igazolta és a hatóságtól iparűzési jogosítványt nyert: iparos tanulókat szegődtethetett, segédeket alkalmazhatott, a mestersége folytatásához szükséges nyersanyagokat és fél- gyártmányokat szabadon beszerezhette és azon a területen, amelyre ipar- jogosítványa szólott, üzletét áthelyezhette, készítményeit házában és lakásán kívül is, de csak egy nyilvános helyen, árúsíthatta. Az Ideiglenes Utasítás a céhrendszert is elismerte s a mesterségeket céhbeliekre és nem céhbeliekre osztotta ; sőt egy külön, terjedelmes fejezetben (110—191. §§) részletesen szabályozta a céhek egész életét, a tanulók, segédek, mesterek és özvegyeik jogait és kötelességeit, a céhelőljárók magatartását, a céhgyűlések rendjét, a céhláda és a céhvagyon kezelését s a céhek feletti felügyeletet ; kiviláglik azonban ezekből“ a rendelkezésekből, hogy a céhek immár inkább csak jótékony- és vallásos célokból s általános rendészeti okokból tartattak fenn ; régebbi ipari közigazgatási hatáskörüktől azonban majdnem teljesen megfosztattak, az ipar gyakorlásának mikéntjét illetőleg szigorúan az általános előírásokhoz kellett alkalmazkodniok, régi kiváltságos jogaik megszűntek s a féltékenyen őrzött céhcikkelyek csak annyiban bírtak jelentőséggel, amennyiben azok sem az új ipari re rátartással, sem az Ideiglenes Utasításban foglalt céhrendtartással nem ellenkeztek. Ez az állapot addig tartott, amíg az Ideiglenes Utasítás fejbekezdésében beígért,1) végleges rendezést célzó, 1859. évi december 20-án kibocsátott »Nyílt Parancs«2) 1860 május elsejével életbe nem lépett s az iparszabadságot a maga teljében életbe nem léptette. Az 1859. évi Nyílt Paranccsal kihirdetett új ipartörvény a gyakorlati képesítés elvét általában elvetette ; csak szabad és engedélyhez kötött iparokat ismert. A szabad iparokat egyszerű bejelentés révén bárki űzhette és csak a köztekintétekből minden körülmények között ellenőrzést igénylő iparokra kellett előzetes engedély is, sőt ezek egyik-másikánál bizonyos képesítés kimutatásától sem tekintettek el. A császári pátens a fenálló céheket is megszüntette, de ugyanakkor kötelezte őket arra, hogy alapszabályaiknak az új rendelkezésekhez alkalmazkodó módosításával »ipartársulatok« gyanánt tovább is fennmaradjanak, sőt az iparjogosítványt váltó új iparosoknak is kötelességévé tette, hogy a fennálló társulatokba belépjenek ; az olyan iparosokat pedig, akiknek társulataik (céheik) eladdig nem voltak, ilyenek felállítására kötelezte. 1) »Bis zum Erscheinen einer neuen allgemeinen Gewerbeordnung«-) Kaiserliches Patent vom 20. December 1859. — 1859 december 20-án kelt császári nyílt parancs, mellyel a birodalom egész területére nézve, a velencei közigazgatási területet s a katonai határőrvidéket kivéve, egy iparrendtartás bocsáttatik ki s 1860 május 1-étől fogva hatályba léptetik.
