A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
24 elvesztik hagyományos pátriárkális jellegüket, inkább dorbézolássá fajuló, lakmározó alkalmakká lesznek. A régi céhbeli erkölcsöknek ezt a leromlását s általában a céhintézmény hanyatlását a politikai helyzet érthetővé is teszi. A megélhetés megnehezült, a munkaalkalom megritkult, a kontárok (a céheken kívül álló mesteremberek, ú. n. hemplerek vagy himpsllérek, stőrerek) elharapódzó iparűzése is mindinkább érzékenyebb károkat okoz ; a magyar országgyűlés pedig iparügyekkt 1 nem foglalkozhatik, mert gondját a törökhódítás elleni védekezés s az osztrák kormány mind erősebben jelentkező beolvasztási kisérleteinek elhárítása képezi. A zavaros időkben a török hódoltságtól mentes városok is súlyos megpróbáltatásoknak voltak kitéve és így az ú. n. ipari közigazgatás szinte kizárólagosan a céhekre maradt. A vármegyék ebben az időben csak a nemesség jogainak s az alkotmányos garanciáknak az oltalmazói ; csak 1625-ben hoznak elsőízben törvényt,1) amellyel a vármegyei hatóságokat az iparcikkek árának időnkénti megszabására (limitálására, limitátió) utasítják. Az 1625. évi XL. t.-c.-nek se lehetett azonban sok gyakorlati eredménye, mert a magyar országgyűlés azt néhány év múlva megújítani kényszerült. Ez az 1625. évi LXXI. t.-c. már amellett tanúskodik, hogy az intézőkörök a céhek túlkapásait megelégelték s ezeknek valóban szigorral igyekeznek elejét venni, miként az az itt teljes szövegében közölt törvénycikkelyből látható : »71-ik cikkely. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó árúi értékének szabályozását, az az ellen vétőktől vagy ellenszegülőktől behajtandó büntetés alatt a megyékre bízzák. 1. §. A mesteremberek, kézművesek és mészárosok eladó áriának értékét is a megyék szabályozzák. 2. §. Az ily szabályozás ellen vétő eladókat, ha az eladó tárgy értéke 12 frtot túlhalad, ugyanannyi frt büntetéssel, ha pedig túl nem haladja, vagy el nem éri. az eladó tárgy elvesztésével büntessék, amit a megye szolgabírái azonnal végrehajtsanak s ami két részben a megye szükségeire, egyharmadrészben pedig magának a végrehajtónak jár. 3. §. Ha pedig a fentebb említett. úgy a mértékekre. mint az eladó árúkra nézve leendő szabályozásnak és ennek végrehajtásának valaki az urak, nemesek, szabad városok és véghelyiek, vagy a parasztok közül is ellenszegülne, vagy azt bármi módon megakadályozná, akkor az ilyen ellenszegülőt előleg esen a megyére idézvén, az alispánok hivatalos megkeresésére 100 frt büntetésben, a parasztokat pedig az alispánok egyenként 40 magyar forintban a dolog tiszta valóságának megelőző kiderítése után, annyiszor, amennyiszer elmarasztalják, melyet az ilyen urak, nemesek, szabad városok és tisztviselők, véghelyiek és parasztok ingó és ingatlan vagyonából minden jogorvoslat mellőzésével vegyenek fel és az két részben a megye szükségeire, egyharmadr észben pedig magának az alispánnak járjon, fenmaradván a magános polgárok ellen a városi tanács, s ennek vonakodása esetén a megyei bírák részére a végrehajtás. 4. §. A bőröket pedig az ország honosainak kárára (a vásárok idejét kivéve) idegenek előzőleg meg ne vegyék, azoknak a megyék alispánjai vagy a helyi hatóságok útján végrehajtandó elkobzás terhe alatt. De az ország lakosainak elővásárlási joga azokra nézve épen s erőben maradjon.« Az életfenntartás nehézségei, a kézművesipar létföltételére kedvezőtlen behatások még inkább fokozódtak a kuruc-labanc világban, a török ellen megb 1625. évi XL. t.-c.
