A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dálnoki Kováts Jenő: Koszorús mesterek
187 valami fényesen sikerült feszületen maga a főtisztelendő is nevetett és csodálkozott azon, hogy a kép nem hangosan kacag. De azért a feszület mégis csak kikerült a falu végére. Ép itt volt aztán a baj, mert az elfogultabb hívők között az a téves nézet alakult ki, hogy én a csúfságot szándékosan követtem el. És ennek alapján egyszerűen kiszekáltak a faluból. Ez a körülmény tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tizenhatéves koromban elhagyjam a szülői házat. Budapestre kerültem, hova egyébként a régi vágy, a továbbképzés vágya is hozott. Itt tanultam magánúton a középiskolákat. Előszeretettel léptem munkába oly műasztalos üzemekben, hol az egyéni ambicióm észrevevését sejtettem. Ezek közül Berák, Dormann és Szloboda műasztalosmestereket említem meg, kiknél rövid idő alatt vezető szerephez jutottam. Hivatásomat, munkámat bármennyire is szerettem és úgy éreztem, hogy azon a téren az elsők közé tartozom, mégis egy leküzdhetetlen vágy égett lelkemben, a zongoraépítés tudása. Láttam, hogy a zongora sírni, nevetni és imádkozni tud. A legnagyobb szeretettel tanulmányoztam a német zongoraszakkönyveket, melyekből a zongoraépítés elméletét csakhamar megismertem, úgyannyira, hogy már csak egy kis gyakorlatot láttam szükségesnek. Ezen célból Thék Endréhez mentem, ki megismerve célomat, a legjóságosabb szeretettel fogadott. Ott sem lehettem utolsó legény, mert Thék papa kedves öcsémnek szólított és büszke volt rám. De én még büszkébb voltam, mert egyenesen az első Ferenc József magyar király akkor megrendelés alatt levő koncert-zongorájának készítését bízták reám. Úgy 1905 táján a Thék-gyárban kitört a nagy sztrájk, mely a zongora- osztályt is magával ragadta. A sztrájk hónapokig tartó tétlenségre kárhoztatta a gyár munkásait, kik közül tán én éreztem legjobban a munkanélküliség átkát, az unalmat. Ekkor kerültem Havlichek zongoragyároshoz, kinek gyárában csakhamar művezető lettem. Ott született meg az első találmányom, az egyszerű ismétlőszerkezet, mely a drága angol mechanikát teljesen pótolja. 1907-ben önállósítottam magamat, mint zongoraépítőmester. Saját műhelyemben a zongorák tökéletesítésére irányuló kísérleteket végeztem, bár#nyilvánvaló volt előttem, hogy az ezirányú törekvések homlok- egyenest ellenkeznek a vagyonszerzéssel. Kísérleteim szabadalmazott találmányokat eredményeztek, melyek közül kettő és pedig tömeggyártásra alkalmas olcsó zongora, valamint automatikus csukó berendezés Amerikában van forgalomban. Ma úgy hiszem a kétszeri kereszthúrozás elvének tökéletes kidolgozásával, valamint a stabil és szabatos működésű hangfogómmal, nagy lépéssel vittem előre a zongora fejlődését. És most, midőn az Országos Iparegyesület minden áldozatra kész agilis rendezősége, mint a becsületes törekvő munka jutalmát átnyújtotta nekem a legszebbet, a legértékesebbet, az aranykoszorút, bevallom, hogy lelkem mélyén ott tombol az öröm és keserűség vegyes érzése. Öröm a nagyszerű kitüntetésért. De ugyanekkor egy véghetetlenül fájdalmas jelenség festi magát szemeim elé, mint egy átok, egy lesújtó rideg valóság, mint egy megdönthetetlen tragédia, mely tépi, marcangolja ezt a millió sebből vérző nemzetünket. Ebben a széttépett szegény meggyalázott és magára hagyott magyar hazánkban nem kell a magyar munka.
