A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)
I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra
14 múlva jutnak a művelődésnek arra a fokára, hogy e kényelmi berendezéseket értékelni is tudják, felhasználni és utánozni megkíséreljék. A népvándorláskor Európába jött népek társadalmi fejlődése igen lassan haladt annyira, hogy az ipari tárgyakat előállító egyének — mint kifejezetten csak egyfajta (ipari) foglalkozást űzők — a többiektől elkülönüljenek s még később jelentkezik az a kor, amidőn már kimondottan iparról és iparosságról szólhatunk s amidőn már történelmi adatok erősítik meg ennek a társadalmi rétegnek a létezését és működését. A nagy germán népáradatból kialakult országok és nemzetek azok, amelyeknél a kézművesiparosság — mint önálló társadalmi réteg — a legelébb létrejő, ami szoros kapcsolatban áll azzal a körülménnyel, hogy a városi élet is náluk kezd legelébb kifejlődni. A városok keletkezésére és fejlődésére is elhatározó befolyást gyakorolt a védelmi kényszerűség, az időjárás viszontagságai és az ellenséges támadások ellen való védekezés ; a hűvösebb éghajlat alatt lakók és a támadásoknak kitett népek jobban rákényszerültek a várakban s a körülöttük keletkező városokban való letelpülésre ; ez a letelepülés pedig szükségszerűleg állandósított és elkülönített bizonyos foglalkozásokat s eleinte kivánatosakká, később pedig megbe- csültekké tette azokat, akik az ilyen állandó otthonok kényelmesebbé és védettebbé tételében ügyeskedtek és nélkülözhetetlenek voltak. A körülmények okozta kényszerűség, a szükség tette az embert iparossá s ismét a szükség fejlesztette az ipart azzá, ami manapság. A városok keletkezésére nézve tudnunk kell, hogy a németországi városok is a X. és XI. századokban még a fejlődés kezdetleges fokán állottak. Ebben a korban a városi élet a bizánci császárság főhelyén (Konstantinápoly) és egyes gyarmat városain kívül jóformán a mai Olasz- és Franciaországra, valamint Belgiumra szorítkozott ; nálunk pedig csak a XII. században indult meg igazán. A városok keletkezési magva a vár volt ; a vár pedig egy erődített, fallal (eleinte földsáncokkal, később fakerítéssel, majd kőbástyákkal) körülvett olyan hely, ahol a földesúri jogot gyakorló hatalom (király, egyházi vagy világi főúr, monostor) lakozott. E várakba a hatalom birtokosa védőrséget helyezett g'ezek köré a városok köré telepedtek le a többi népek, mert a védörséggel ellátott vár közelében nagyobb élet- és vagyonbiztonságot élvezhettek. Később a vár körül keletkezett »várost« is fallal kerítik be s az így fokozott oltalom még több lakost csalogat a városok falai közé. Már a várak sem nélkülözhetik az iparost, a városok falain belül azonban még inkább otthont talál a különféle iparokkal foglalkozók tömege. A várban székelő hatalmas úrnak egyenesen érdeke, hogy minél nagyobb népesség vegye körül, s hogy e népesség soraiban mindjárt kéznél legyenek mindazok, akikre akár védelmi, akár kényelmi, akár vagyoni vagy hatalmi gyarapodás céljából szüksége volt. Ezért a kilátásbahelyezett fegyveres védelmen kívül kiváltságokkal is igyekszik a letelepülést elősegíteni ; az iparosok szerepének fontosságát felismervén, ezek részére ingyen házhelyet, földet, építőanyagot bocsát rendelkezésre. A várak körül lassan-lassan egész iparostelepek keletkeznek : magvai a későbbi virágzó városoknak és a mindjobban gyarapodó s mind nagyobb szerepet játszó városi polgárságnak. A várakban található várnépek sorában az iparral foglalkozó egyének eleinte nem szabadok, fölöttük a várúr rendelkezik s előállított ipari készítményeikkel is neki tartoznak beszámolni. Ilyen szolgáltatásokra kötelesek a városokba letelepített iparosok is a nekik juttatott ingyen házhetyért. Később azonban éppen nélkülözhetetlen voltuknál és értékes működésüknél fogva
