A magyar ipar almanachja (Budapest, 1929)

I. rész - Dr. Dobsa László: A kézművesipari szervezetek fejlődésének története, különös tekintettel a hazai viszonyokra

cserélni volt kénytelen ; a mai kultúrált emberiség tanúsítja, hogy az ember a legkedvezőtlenebb viszonyok sanyarúságait és veszedelmeit is legyőzte s úrrá lett a földön : kézenfekvő tehát, hogy az ember mihamar »eszközkészítő« teremtménnyé lenni kényszerült és lett is.

Az önvédelmi harc, a létért való küzdelem, a mindennapi elengedhetetlen szükségletek kielégítése irányította az emberiség legrégibb őskorában az ember alkotókészségét s a fegyverek, vadászó és halászó alkalmatosságok, a legegyszerűbb öltönydarabok voltak bizonyára azok a készítmények, amelyek ennek a kivitelében is legprimitivebb iparnak első termékeit képezték. Igen lassú fejlődés módosítja, teszi célszerűbbé, majd kényelmesebbé és ruházza fel később csínnal is ezeket az eszközöket és berendezéseket és sok-sok ezer esztendőnek kellett elmúlnia, míg a fákon, a sziklaereszekben, odúk és barlangokban hevenyészett tartózkodási helyeket a földből, fából vagy kőből összetákolt »lakások«, majd a cölöpépítmények s végre az állandóbb jellegű »épületek« váltották fel,

— amíg az egyszerűbb fabunkó, kőbalta és kőkés és a nyers állatbőrök helyébe az alkalmatosabb és kidolgozottabb kő- és csonteszközök, a márványolt bőrök,

— a kivájt tök és állati tömlő helyébe az agyagedény léptek.

A legelső barlanglakásban, a cölöpépítmények helyiségeiben is ültek, ettek és aludtak az emberek (asztal, szék, ágy), holmijukat valamiben tartották (láda), a kimondott »épületek«-en, ha azok fából voltak is, kellett ablak- és ajtónyílásoknak és padlózatnak lennie ; mindezeket azonban maga a gazda és életpárja készítették : nem külön ezzel foglalkozó mesteremberek.

Az ember legelső asztala egy sziklatömb vagy gyeppad, később egy kőkockára vagy fatönkre helyezett, jól-rosszul levésett vagy csiszolt kőlap volt; ülőkéje egy másik kődarab vagy fatönk ; fekvőhelye pedig a barlanglakás aljára dobott fűcsomó, a cölöpépítmény padlójára hevenyészett állatbőr ; az épület ablaka sokáig tárva vagy kőlappal betámasztva állott ; az ajtónyílás pedig állatbőrrel volt beakasztva ; a primitív ember eszközeinek, érdekeinek vagy élelmiszereinek megőrzésére pedig természetes cduk, vájt üregek, kivájt faderekak vagy állatbőrökből készült tömlők szolgáltak s csak az ú. n. magasabb civilizáció korában, a városok keletkezésének, a kimondott házak építésének korszakában fejlődhetett a berendezés is olyanná, melynél az egyes berendezési tárgyak elkészítése már bizonyos készültséget és gyakorlatot igényelt, amikor ezeknek az alkalmatosságoknak előállításával már külön egyének foglalkoztak, amikor a házilag űzött mesterség : a háziipar mellett feltűnik a tulajdon- képeni iparszerű foglalkozás, az életcél gyanánt gyakorolt s mások részére bizonyos cikkeket előállító kézművesipar.

A nomádéletet élő, sátrakat verő népeknél is megtaláljuk az ipari foglalkozást űző egyéneket ; ezeknek a foglalkozása azonban vagy nem szorítkozik a készítmények bizonyos meghatározott körére, vagy pedig ősi, házi foglalkozás jellegű. Az emberiség őskorában, sőt a ma élő ú. n. vadnépeknél is megtaláljuk a ruházat egy nemét, a gabona zúzására és megdarálására szolgáló szerkezetet, a fegyverkészítőket, a halászeszközöket előállítókat, az agyagból készített edényeket stb. ; ezeket a közszükségleti cikkeket azonban házilag állították elő ; ezeknél a népeknél a csak fazekakat előállító fazekas, a csak fegyvereket' előállító kovács, a csak őrlést végző molnár még ösmeretlen fogalom. A tudósok az ember első megjelenésének idejét a földön százezer évnél jóval többre véleményezik ; ebből az előttünk igen nagy időből sokezer esztendőnek kellett elmúlnia, míg az első kőbalta, csontból készült tű, kovaszilánkból csiszolt kés, vesszőfonatra kent agyagból égetett bögre, állati inakkal vart ruhaféle elkészítésének szükségére és mikéntjére az emberek rájöttek s csak