A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora 1948. március (Budapest)
A budapesti postaműszaki igazgatóság területéhez tartozó (budapesti egységes) hálózat berendezéseinek használatára vonatkozó szabályok
VII i csolási száma; c) a kért beszélgetés osztálya (állami, szolgálati, közérdekű, hírlapi. magán, azonnali, igen sürgős, sürgős, közönséges). A beszélgetések tartama magánfelek részére, ha meghosszabbításit nem lehet adni, legfeljebb 6 perc. A beszélgetést különmeghívással is be lehet jelenteni. Ennek az a célja, hogy a hivott előfizetői állomást előre értesítsék, hogy a hívó egy névszerini megnevezett vagy másként megjelölt személlyel vagy pedig egy meghatározott mellékállomással kíván beszélni. Különmeghívással kapcsolatos beszélgetés bejelentése esetében a hívó kívánságára a hívó nevét és kapcsolási számát, valamint azt is közük, hogy ha a hívó valamely nyelvet jelöl meg, amelyen beszélgetését a hivott egyén helyett, bárkivel folytatni kívánja. Különmeghívással kapcsolatos beszélgetés bejelentésekor a hívónak jogában van ugyanazon a hálózaton belül egy második előfizetői állomást is megjelölni, amelyen a beszélgetésre hívott s megnevezett személyt esetleg meg lehet találni. A beszélgetést meghívással is be lehet jelenteni. A meghívásnak célja az, hogy ezzel a nem előfizető felet, vagy ugyanabban hazban lakó helyettesét beszélgetésre valamely postahivatal nyilvános állomásához hívják. A hívott kiérheti azt is, hogy a beszélgetést ne a postahivatali nyilvános állomásról, hanem egy részéről kijelölt előfizetői vagy más nyilvános áh omlásról! folytathassa. A különmeghívással és meghívással kapcsolatos beszélgetés díja ugyanaz, mini az ugyanolyan osztályú azonos tartamú beszélgetéseké. Ehhez a díjhoz pótdíjként a közönséges miatgánbeszélgetés 1 percnyi díja járul Ha a meghívást, különmeghívást szolgálaton kívül álló ok miiiárt (hívott nem felel, hívó visszalép) beszélgetés nem követi, a pótdíj akikor is esedékes. Meghívással kapcsolatos beszélgetés bejelentése esetén a következőket kell közölni: 1. a hívó nevét, 2. a hívott nevét, teljes címét és esetleg ugyanabban a házban (telken) lakó helyettesének nevét és 3. a küldönc fizetve szavakat, ha a hívó szerint a meghívott a táviratok díjmentes kézbesítési körzetén kívül lakik. A hívó kérheti, hogy a beszélgetés díját a hívott fizethesse. Ha a hívott a díjak megfizetését nem vállalja, a beszélgetést törölni kell. Ebben az esetben a beszélgetés pótdíját a hívó köteles megfizetni. A hívott által fizetendő beszélgetés után az ugyanabban a viszonylatban, váltott azonos osztályú és tartamú beszélgetés díját és: pótdíjként a közönséges, magánbeszélgetés egy percnyi díját kell fizetni. Bérelt távolsági beszélgetések. Ugyanazon előfizetői állomások között naponta mindig ugyanabban az időben folytatandó távolsági beszélgetésekre bérletet lehet kötni. A bérlet időtartama egy hónap, de bérlet 7 napra vagy ennek többszörösére is köthető; A bérelt beszélgetésekről közelebbi felvilágosítást nyújt a helyközi távbeszélőhivatal főnöksége (VIII., Mária Terézia-tér 17/19) *225—020. Meghatározott időre esetenként kért beszélgetések. A belföldi távolsági forgalomban meghatározott időre, esetemként 'bejelentett beszélgetéseket is lehet folytatni, melyeket a kívánt idő előtt legalább egy félórával keli! bejelenteni. Ennek díja a közönséges beszélgetés díjának kétszerese, amelyhez pótdíjként az ugyanabban a viszonylatban: váltott közönséges magánbeszélgetés egy percre eső díját kél! hozzászámítani. \ Sürgős, Igensürgős vagy Azonnali -beszélgetést is be lehet jelenteni. Az igensürgős beszélgetést a központ a bejelentéstől számított 15 perc alatt, az azonnali beszélgetést pedig 6 perc alatt kapcsolja. A sürgős bestzéligetés díja kétszerese, az igen sürgősé ötszöröse, az azonnalié pedig: húszszorosa egy ugyanolyan díjöv- heti és ugyanolyan tartamú közönséges beszélgetésnek A nyilvános távbeszélő-állomásoknál a beszélgetési díjat előre, készpénzben keli fizetni. A nyilvános állomás előfizetője a beszélgetés vagy távirat díjsza- básiszerű díján felül, á nyilvános állomás használatáért járó helyibeszélgetés díját szedheti. Előfizetői állomásokról folytatott távolsági beszélgetés után a díjakat ia „Távbeszélőüzleti Szabályzatiban megállapított feltételek mellett hitelezik. Az előfizetői- állomásról kezdeményezett beszélgetések díjáért az előfizető szavatol. A távolsági forgalomban minden beszélgetés díjköteles. Közveszély, baleset, elemi csapások eseteiben azonkívül az állam biztonságú érdekében, illetőleg első segélykérés céljából azonban mindenkinek jogában áll bármely távbeszélöállomást díjmentesen igénybe venni, feltéve, hogy a szükségességet a körülmények igazolják. A beszélgetést bejelentőnek a bejelentéskor vágy- később, a bejelentés érvényességi idején belül mindaddig, amíg saját központja a beszélgetés megkezdésére fel nem hívja, jogában áll akár a saját, akár a hívott előfizető állomásának kapcsolási számát az érdekelt két központ hálózatán belül megváltoztatni. A beszélgetések törlése. A távolsági beszélgetés díját teljes összegében kell visszafizetni, illetőleg semmiféle díjat nem kell felszámítani; a) ha az összeköttetés a távbeszélő-szolgálaton múló valamely ok miatt nem jöhetett létre; b) ha a hallási nehézségek a távbeszélő-szolgálaton múló ok miatt a beszélgetés kezdeten jelentkeznek, vagy a kielégítő hallás tartama a három percet sem érte el; hívó ennek a rendeletnek alkalmazását csak iáikkor kérheti, ha a hallási nehézségekre még az összeköttetési fennállása alatt felhívták a kezelő figyelmét; ej ha a beszélgetési bejelentés érvényességi ideje lejárt, mielőtt még létesítették volna az összeköttetést. A beszélgetés teljes dija helyett a közönséges magánbeszélgetésnek egy percnyi díját kell felszámítani: a) ha az összeköttetés felajánlásakor a hívó vagy hívott előfizetői állomásról bárki, — postahivatali nyilvános állomásról (tőzsdehivataltól) kiinduló, vagy oda szóló beszélgetéseknél pedig a hívó vagy hívott — kijelenti, hogy nem tud vagy nem akar beszélni, vagyis a beszélgetést visszautasítja; b) ha a hívó, amikor a beszélgetés megkezdésére őt felhívják, nem felel; c) ha a hívó téves számmal jelentette be a beszélgetést s a tévedés megállapítása után ugyanabban a viszonylatban azonnal kér a helyes számmal ugyanolyan osztályú összeköttetést. Ha ez a kérelem elmarad, a hívó a háromperces beszélgetés díját köteles megfizetni. Az egy percnyi díjat az a) esetben a visszautasítás, b) esetben a nem jelentkezés, c) esetben pedig a helyes számmal kért beszélgetés kapcsolásakor érvényes díjszabás szerint kell1 számítani. Minden más esetben, amikor a beszélgetés díját nem kell teljes összegben visszatéríteni, vagy amikor nem kell egyperces beszélgetési díjat felszámítani, a meg nem történt beszélgetés díja helyett a távbeszélő- díjszabásban, megállapított törlési díj jár. Tudakozódás a távolsági forgalomban. A távolsági forgalomban tudakozódás alatt valamely előfizető által bejelentett s beszélgetési bejelentéssel nem kísért olyan kérelmet, kell érten amellyel a bejelentő azt kívánja megtudni: a) hogy valamely nevével és teljes lakcíme megjelölt egyén távbeszélő előfizető-e, s ha igen az állomásának száma; b) hogy. valamely távbeszélőhálózatban sz megjelölt állomásnak ki az előfizetője. Az ilyen tudakozódás a *01-es számo? tendő be.