A budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélő névsora 1943. január (Budapest)
A távbeszélő hálózat berendezéseinek használatára vonatkozó szabályok
X Ják, vagy ha ugyanebből az okból az állomásnak kellő időben kért áthelyezése a kívánt időponttól számított 15 napon belül nem hajtható végre, a budapesti m. kir. távíró és távbeszélő igazgatóság a 15 napon felüli időre eső alapdíjrészletet az előfizető felszólamlására törli, illetőleg a következő számlán javára írja. 8. Az előfizetők névsora. Névsor. A posta a távbeszélő előfizetőket a táv- ueszélő-névsorba az általuk írásban bejelentett névvel, foglalkozással, a távbeszélő-állomás közelebbi megjelölésére és különleges hívására vonatkozó szöveggel, valamint a kapcsolási számmal veszi fel. Az előfizető kérésére a névsorba felvett címért és egyéb szövegért a posta felelősséget nem vállal és az azzal kapcsolatos mindennemű következmény az előfizetőt terheli. A törvénybe, közrendbe vagy közerkölcsbe ütköző szöveg felvételét nem lehet kérni s ilyen kérelmet a posta nem teljesít. Az esetleg mégis közzétett ilyen szövegért a posta semmiféle vonatkozásban nem felelős. Minden előfizetőnek fontos érdeke, hogy a névsor pontos és megbízható legyen. Erre való tekintettel szükséges, iiogy az előfizető személyében beálló minden változás haladéktalanul bejelentessék az illetékes távbeszélő- központnak, hogy a névsort annak megfelelően ki 'ehessen javítani. Az előfizetők minden állomásuk (fővonaluk) után i -1 névsort kapnak díjmentesen, ha az előző kiadású névsort — a hozzá tartozó pótfüzettel együtt — és a névsor kiosztásához szolgáló „Értesítésit beszolgál tátják. A névsor a m. kir. posta tulajdona, azt a le szerelés után be kell szolgáltatni. Ellenkező esetben a névsor árát meg kell téríteni. Mellékállomás után névsor díjmentesen nem jái. A távbeszélő-hálózat előfizetőinek névsorába min den előfizető címe díjmentesen csak egyszer vehető fel legfeljebb 3 nyomtatott sorig; ezenfelül minden meg kezdett sorért 3 pengő sortöbbleti d>.iat kell fizetni. Az az előfizető, aki állomását egynél több elnevezéssel kívánja a névsorba felvétetni, minden egyes felvételért a mindenkori díjszabás szerinti díjat (jelenleg 8 nyomtatott sorig 19 pengőt) fizeti az új névsor kiadása előtt. Ha az előfizető kívánja, állomását nem veszik fel a névsorba. (Titkos állomás.) A betűrendes névsorba felvenni kívánt cim- szövegek összeállítására a távbeszéfö névsorszerkesztés *343—636 VSÍb, Futó-utca 19. sz. készséggé! ad részletes felvilágosítást. !). Átírás. Távbeszélő-állomás csak a helyi hálózat keretén oelül, a Távbeszélő Díjszabásban megállapított díjak mellett csak házastársak fel-, lemenő ágbeli rokonok és testvérek közt, s végül állami és más közhatóságok (hivatalok), valamint azok közegei komit írható át, de csak abban az esetben, ha az állomást díjhátralék nem terheli, vagy ha az átvevő az átadó esetleges tartozását magára vállalja vagy kifizeti. Az átírást az átvevőnek az átadóval együttesen, írásban az illetékes távbeszélő központtól kell kérni. (O. Távbeszélő-állomások áthelyezése. Az előfizető állomásának házonbelüli vegy házon- ■vívüli áthelyezését kívánhatja. Más távbeszélő-hálózat területére költözés esetén az előfizető távbeszélő-állomásának az új lakóhelyre való áthelyezését is kérheti. Az erre vonatkozó kívánságot a költözködési negyed idejében 6 héttel, egyébként legalább 14 nappal korábban kell bejelenteni annak a központnak, ahova az állomás az áthelyezés előtt tartozik. Li. Előfizetői állomások használata és használatra másoknak való átengedése. A budapesti és a budapesti hálózathoz tartozó környékbeli távbeszélőközpontok éjjel-nappal folytonosan üzemben vannak, s így e központok állomásairól bár mikor lehet beszélni. Az előfizető a távbeszélőt a „Távbeszélőüzleti Sza bályzat“-ban és a „Távbeszélő Díjszabás“ ban megálla oított korlátozásokkal használhatja. Használatra való átengedés. Közérdekű beszélgetésekre minden előfizető díjmentesen köteles távbeszélő- állomását átengedni (baleset, vagy egyéb sürgős orvosi beavatkozást igénylő kóreset, közveszély, elemi csapás és állam biztonság érdekében híradás és első segélykérés céljából). Ellenséges ejtőernyős leszállás észlelése esetében mindenki köteles észleleteit a legközelebbi rendőrségi, csendőrségi vagy honvédségi alakulatnak bejelenteni. A bejelentések távbeszélőn való megtételére a legközelebbi előfizetői vagy postai távbeszélő állomást keli felhasználni. A kapcsoló központnak ebben az esetben be kell mondani az „ejtőernyős beszélgetés“ jelszót, azonkívül közölni kell a beszélgetést kérő egyén nevét, foglalkozását és lakcímét is. A nyilvános távbeszélő-állomások használatát a», előfizető bárkinek köteles megengedni, de azok hasz nálatáért a nyilvános távbeszélőállomásokra megállapított díjszabásszerű díjaknál magasabb díjat nem szedhet. A hívó, ha a felhívott állomásról bárki jelentkezett, minden egyes hívásért — tehát téves hívás esetében is — köteles a szabályszerű beszélgetési díjat megfizetni. A posta és azok közt, akiknek az előfizető távbeszélőjét használatra átengedi, nem keletkezik semmiféle jogviszony: minden kérdésben, amely a távbeszélő igénybevételéből- származóiag felmerül, a postával szemben kizárólag az előfizető felelős. Ha azonban az előfizető állomása tartósan idegen használatba kerül, a dijakért az előfizető, valamint a berendezés használója egyetemlegesen felelős. V2. Távolsági beszélgetésekre vonatkozó tudnivalók. Bejelentés és a díjszabás alkalmazása. Aki a távolsági forgalomban anar beszélni, a *’01 hívószámot hívja és a „X-számú bejelentő“ szavaikkal jelentkező kezelőnek mondja be a szükséges adat óikat. Ezek: a) a hívó állomás kapcsolási száma (a környékbeli központok előfizetőinél ezenkívül a hívó központ neve); b) a hívott állomás központjának neve és a hívott álló más kapcsolási száma; c) a kért beszélgetés osztályaiéi lami, szolgálati, közérdekű, hírlapi, magán, azonnali, igen sürgős, sürgős, közönséges). A hívó ezenkívül belföldi forgalomban beszélgetésének időtartamát is bejelent heti, ha nem akarja, hogy a központ az egyes három percek leteltére figyelmeztesse. Ha a hívó valamely nyilvános állomáson várakozó féllel kíván beszélni, 8 hívott állomás kapcsolási száma helyett a hívott nevét és azt is be kell mondania, hogy a megjelölt nyilvárm- állomáson vár. A beszélgetést külön meghívássa: is be lehet jelei teni. Ennek az a célja, hogy a hívott előfizetői álló mást előre értesítsék, hogy a hívó egy névszerint meg nevezett vagy másként megjelölt személlyel vagy pedig egy meghatározott mellékállomással kíván beszélni. Külön-meghívással kapcsolatos beszélgetés bejelen tése esetében a hívó kívánságára a hívó nevét és kap csolási számát, valamint azt is közlik, ha a hívó vala mely nyelvet-jelöl meg, amelyen beszélgetését a hívott egyén helyett bárkivel folytatni kívánja. Külön meghívással kapcsolatos beszélgetés bejelen tésekor a hívónak jogában van ugyanazon a hálózaton belül egy második előfizetői állomást is megjelölni amelyen a beszélgetésre hívott s megnevezett személyt esetleg meg lehet találni. A beszélgetést meghívással is be fehet jelenten: A meghívásnak célja az, hogy ezzel a nem előfizető felet, vagy ugyanabban a házban lakó helyettesét be szélgetésre valamely postahivatal nyilvános állomásé hoz hívják. Meghívással kapcsolatos beszélgetés bejelentése esetén a következőket kell közölni: 1. a hívó nevét. 2. a hívott nevét, teljes címét és esetleg ugyanabban a házban (telken) lakó helyettesének nevét és 3. a „küldönc fizetve“ szavakat, ha a hívó szerint a meghívott » táviratok díjmentes kézbesítési körzetén kívül lakik. A nyilvános távbeszélő-állomásoknál a beszélgetési díjat előre, készpénzben kell fizetni. A nyilvános állomás előfizetője a beszélgetés vagy távirat díjszabás- szerű díján felül, a nyilvános állomás használatáért járó helyibeszélgetés díját, jelenleg 20 fillért, szedheti. Előfizetői állomásokról folytatott távolsági beszélgetés Villamosjáratok menetrendjét közli a *140-140.