Budapest és környékének betürendes távbeszélő névsora 1936. május (Budapest)

Fontos figyelmeztetés

h) Ne szakítsuk félbe-a számleadást, mert már fél­perces szünet után a központtal való kapcsolatunk ön- működőleg megszűnik. i) Számleadás közben ne tegyük le a hallgatót és ne nyomjuk le a készülék emelőjét, mert akkor a hí­vást újból kell kezdenünk. Ha a kapcsolási számnak mind a hat számjegyét sza­bó lyszerűen leadtuk, a központ a kívánt összeköttetést automatikusan létesíti és nyomban utána a hívott ál­lomásnak szabályos megszakításokkal csenget. A csengetés, mely a hívó hallgatójában is jelleg­zetes búgó hangot ad, két másodpercnyi időközökben ismétlődik. Ha a hívott egy percen belül nem jelentkezik, tegyük helyére vissza a hallgatót és ismételjük meg a hívást későbben. Ha a hívott állomás jelentkezik, a csengetési búgás megszűnik és a beszélgetés lebonyolítható. Ha a hívott mással beszél, nem kapunk össze­köttetést és egy gyors ütemben megszakított búgás figyelmeztet arra, hogy az állomás mással beszél. Ilyen­kor a hallgatót azonnal tegyük le és a hívást néhány perc múlva ismételjük meg. A beszélgetés befejeztével tegyük helyére a hall­gatót. A központ erre a kapcsolást automatikusan bontja. Ha bennünket hívnak, ne várakoztassuk a hívót, hanem hallgatónk felemelésével nyomban jelentkezzünk. Mi történik akkor, ha a számhívás szabályellenes volt, vagy ha valamely meg nem hívható állomás szá­mát adtuk le? 1. Ha az előfizető leemeli ugyan a hallgatót, de a) a számokat nem adja le, b) nem adja le az összes számjegyeket, c) túl nagy szüneteket tart az egyes számjegyek leadása közben, d) beszélgetés végeztével nem teszi helyére a hall­gatót, akkor a központi felügyelet belép a vonalba és figyelmezteti az előfizetőt az elkövetett hibára, ha pedig az előfizető készülékétől eltávozott volna, messzire hangzó erős riadó hangjelzést küld vonalára. 2.' Ha olyan számot hívunk, amely a) nincs bekapcsolva, b) áthelyezés vagy javítás alatt áll, c) megváltozott, akkor a központi felügyelet jelentkezik, amely a megfelelő felvilágosítást és útbaigazítást megadja. A távbeszélő központok alkalmazottai, akik az elő­fizetőknél a távbeszélőállomások felülvizsgálása, szere­lése, javítása s leszerelése stb. ügyében megjelennek, sorszámmal és bélyegzőlenyomattal ellátott és az alanti mintában közölt arcképes igazolvánnyal rendelkez­nek és ezt megjelenésük alkalmával előzetesen el­lenőrizhető módon felmutatni kötelesek. Mindenki a saját érdekében győződjék meg tehát arról, hogy nála valóban a távbeszélő központ jogosult, hivatalos közege jelent-e meg s az igazolvány számát az esetleges későbbi vizsgálatok érdekében jegyezze fel. A távbeszélő-előfizetői állomásokon végzett mun­kákért esedékes díjak beszedése hivatalból történik; szerelők a végzett munkáért, javításért, vagy bármely címen, semmiféle díjat nem kérhetnek, nem szedhetnek és át nem vehetnek. Kérjük, hogy az előfizetők az ily igazolvány nélkül megjelenő, magukat távbeszélő alkalmazottaknak mondó egyéneket haladék nélkül adják át rendőrnek. N. kir. postavezérigazgatóság. Ke. ker^zabbitva lőnie,. \ .évre. Papírmö Rácz Sánc. n. 3. 1-li. Rosenbaum Menyhért Róth Lajos VII. Dob-n. 25. Bchnler István és Piai, Bua. 8zalay-u. 8 Telefon Budapesti m. kir. táviró- és távbeszélő igazgatóság. i l-29b Stern Miksa papirnagyke- reskedós, hengerpapír és pa- pirzsacskógyár, VII. Dohány- u. 61. 1-440-60 Steuermann József papír árunagykereskedós és papir- zacskógyár, VII. Murányi-u. 41. 1-362-53 Strassmann Testvérek pa- pirzacskógyár és papiráru- nagykereskedós r.-t., borítók - gyár, V. Kossuth Lajos- tór 16/17. 1-189-31 1-155-36 Bősz István, IV. Fővám-tér 4. 1-803-08 Szántó Lajos 1-312-99 Vadász Márton a Felbert Gyula cég utóda,V.Árpád-u. 10. Regénynyomót és tőnyvfedelek 1-234-65 1-234-68 ..... évre Szil ..... Szász k idc£_ivtf,a Takács GyÖfUJ 18. Ragasztószalag«. L Az igazolvány tulaj­donosának fényképe. Az igazolvány tulajdono­sának aláírása : toserÄäraly^jfSiÄ, gasztószalagokat cégnyomással is gyárt. Legrégibb, 70 éve fennálló ma- gvarcég. III., Bécsi-út42. 1-631-221 Konwallin Ferdinánd VH.. Rózsa-n. 29. Enyvezett ragasztószalagok csoma­golásra, cégnyomással is. 1-370-09 Varga és Weiss, V. Csáky- n. 20. #1-112-56 MORVAY ISTVÁN hidegenyv, csiriz, gumírozott papír­szalag, fugpapír, csomagtartók Vili., Tömő-u. 19. Tel,: 1-450-30 Ste ájá .......v.................................. P< S íé, i£-PÁR'- n tulaj- Bztojka Árpád dr. utóda Hfáe István, vm. Vas-n. 5. .^2 Tel eher. VII. Kertész- u. 1-443 Paraffinolajok. (Lásd olaj, fehérolaj alatt.j Az igazolvány tulajdonosa jogosult a budapesti m. kir. táviró- és távbeszélő háló zat tartozékait képező ké­szülékeken, elosztó kamrák­ban, támpontokon és tető­tartókon a szükséges mun­kákat elvégezni, illetőleg ellenőrizni. Alkalmazottainknak munkájukért pénzt, vagy 'bármiféle díja­zást kérni, vagy elfo­gadni nem szabad. Alkalmazottaink szóbeli megbízásokat nem fogad­hatnak el. Dijak beszedésére az igazolvány tulajdonosa nem jogosult. Budapesti m. kir. táviró- és távbeszélő igazgatóság. >2. Te. ^213 f 3. I 13-38 I 86

Next

/
Oldalképek
Tartalom