Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)

Nagykátai járás

CEGLÉD 261 Magyar Nemzeti Szövetség helyi csoportja. Elnök: Haerter Adam. Katholikus Legényegylet. Elnök: Piros Kálmán. Iparos Ifjúság Önképző Köre Elnök: dr Hitter Miklós. Széchenyi Kör. Elnök: dr. Hunyady Ferenc. Újvári Olvasó Egylet. Elnök: Réthy Gyula.-Árpád Olvasó Egylet, Alszegi-út. Bivay Mihály -k e z demé n y e zésere -alakult 1885-ben. Célja tagjainak kulturális nevelé­se. Könyvtárában -kb. 200 ikötet könyv van, valamint napilapokat járatnak, Az egyesü­let kultúrál s és népművelődési előadást, az ifjúsági csoport pedig színi előadásokat tart Saját házát 1911-ben építtette, melyben ol­vasótereim,, igazgató szoba, szoba konyhás- la-k-ás és italméré-s-helyiség van, Saját házát 1911-ben építette tagjainak száma 140, kik főleg törpe birtokosok. A kö-r fejlődése —- az épület megépítése dr. Dobos Sándor, — ki 20 éven át elnöke — és Varga János, — ki évtizedeken -át aleln-öke volt — érdeme. Elnök: dr. Füle Benjámin ügy­véd. Cegléden született 1893-b-an, egyetemet Szegeden végzett, ahol 1925-ben avatták doktorrá. Ügyvédi irodáját helyben nyitot­ta meg 1927-ben, Az „Árpád Olvasó Egylet" elnöke, Revíziós L iga vezetőségi tagja, a Nemzeti munikavédelem és számos társadal­mi egyesület tagja, A háborúban . orosz harctéren küzdött, 1915-ben fogságba esett. 1920-ban jött haza s mint had-apród szerelt le. Jézus Szíve Társulat. Elnök : Alexi Rezső. Urak Kongregációja. Elnök: dr. Tar aha József. Ceglédi Ipartestületi Dalkör. El­nök: Benda P. Antal. Karnagy: Kiszely János. Ceglédi vasutas dalkör. 1922-ben alapította Kováts Gáspár Máv főt szt, a kör első, jelenlegi díszkarnagya, A Kör az országos Dalosszövetség tagja. 1927- ben szentelték fel zászlóját. Szolnokon 1928- ban az -orsz, vasutas dalosversenyem, a szép dal csoportban, Kecskeméten a köny- nyű mü dalcsoportb-an, a debreceni o-rsz. dalos versenyen a kezdő csoportban, 1930- ban Vecsésen a népdalcsoportban aratott siker éket díják-at nyerve. 1930. n-ov, 16-án a rád óban magyar népdalokkal -szerepelt Elnök- Martinéin Gusztáv áll. főnök. Alelnök: Füleky József in­téző. Karnagy: Darab Lajos ref. kántor. Cecilia Énekkar és Zene Egyesület. Elnök: dr. Hunyady Ferenc. Kar­nagy: Pavetics Manó. Lyra Zeneegylet. MOVE Sport Egyesület. Elnök: dr. Hunyady Ferenc. Ceglédi Italmérők és Kávésok Ipar- társulata. Elnök: Nagy Sándor. ^PÉNZINTÉZETEK, Ceglédi Városi Takarékpénztár. 1920-b-an alapította -a város, A banküzlet minden -ágával foglalkozik, de különösen jel­zálog! váltóköicsönöik folyósításával. Hazai Á’-t, Bizt, Társ. főügynöke, egyben a Máv, menet jegyirodái a és utazási propaganda iroda, . , Ceglédi Takarék Pénztár Egyesü­let R. T. Vezérigazgatója: Sándor Rezső. 1869-ben alakult m'rnt irt. Saját emeletes épülete kb. 40 éve épült. Alaptőkéje: négy­százöt,ve-nze-r pengő. Tartalékok: 450,000 P. Váltó tárca: 4 632000 P. Betétállomány 2.133.000 P, Betétek jelzálog é9 váltóikölosönöik folyó­sítását eszközli. A P. K. és a T. E B. E, tagja. Nyug díj intézeti alapja 134.000 P, 1919-ben ünnepelte 50 éves fennállását. Nemzeti Bank Ceglédi Fiókja. Működésiéit 1929-ben kezdte meg. Területe Cegléd, Nagykőrös, az abcnyi-, imonorí-, és gyömrői járások. Működése a szokásos. Főnök: vízaknai Adler-Stoffa Já­nos. U-ng megyében -született 1873-bain, Jog- akadémiát végzett. Kecskeméten jogi és áll. tudományi vizsgát tett, 1899-ben az osztrák- magyar bankihoz került Bécsben. Működött a mármarossz-í-geti Népbanknál, majd iismét -Bécsben. B pesten és iKejeskeméten, Az Osztrák-Magyar Banknál 19 évig mint fő- -nöikheilyettes működött. 1925-ben k nevezték -a Ceglédi Nemzeti Bank fiókjába főnöknek, ifőifelügyelői ranggal. Városi k-épv. test, tag, Úri kaszinó v-ál. tagja, a Ceglédi Iparos- Dalárda dí-szelnölke, a Kath. Kör alapító tagja, a Neptun Egyes, tagja. Magyar Általános Takarékpénztár R. T. Ceglédi Fiókja. A volt Ceglédi Közgazdasági Takarék­pénztárból beolvasztás útján alakult 1927- ben. A banküzlet és takarék p-tá-ri üzlet min-

Next

/
Oldalképek
Tartalom