Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, ötödik körzet (Budapest, 1931)

Gödöllői járás

GÖDÖLLŐI JÁRÁS 33 GÖDÖLLŐI JÁRÁS Székhelye: Gödöllő. Telefon: 6. Hozzátartozik 17 nagyközség. Főszolgabíró: vitéz dr. Endre László. Született Ahányban 1895-ben. Középisko­láit Kiskunfélegyházán, a jogot Budapesten végezte. Mimt egyetemi hallgató 1915 már­cius 15-én vonult be az első honv. huszár­ezredhez. A háború befejeztélg állandóan tűz vonalbeli szolgálatot teljesített és az ösz- szeoimiláskor m Int hadnagy szerelt le. Az orosz harcokban legendaszerű hős'es maga­tartást tanúsított, miért a Sign. Laud., az I, és II, o. ezüst v. érem, Károly cs. kér., seb, érem, német érdemérem, hadi eml, érem, nyugatimagyarországi felkelés emlék­érem kitüntetéseit nyerge és 1922-ben vitéz­zé avatták. Mikor a nyugatmagyamországi felkelés megszerveztetett, sietett szolgálatait a haza érdekében érvényesíteni. A felkelés egy ik alvezére, később a pinkafői védelmi csoport parancsnoka lett. Közigazgatási szol­gálatát mint közig, gyakornok 1918 május 10-én Pestvármegyénél kezdte. Ez j év de­cemberében már Temesváron szolgabíró lett, azonban a megszállás folytán visszajött Pest- vármegyébe, hol 1923 november 23-án a gö­döllői járás főszolgabírójává választották meg, Gödöllő, mint az államfők tartózko­dási helye, a főszolgabírót állás betöltésé­nél mind g különös figyelmet igényel, A té­nyek igazolták, hogy a törvényhatóság bi­zalma helyesen választott, midőn erre az exponált állásra egy egészen fiatal, de már élettapasztalatokkal bíró, nagy koncepciójú, munkabíró, magyar érzésekben alkuvást nem ismerő és családi tr-a-díc tóval rendelkező tisztviselőt bízott meg a járás vezetésével, A járást erős kézben tartva, mintaszerűvé fej­lesztette, Rendelkezéseinek érvényt szerez, az érdemeket elismeri. Neve, mint a magyar eszmék törhetetlen harcosa, országosain is­meretes, sőt fogalommá kezd válni. Példa­képe annak hogy a jó közigazgatási tiszt­viselő nemcsak paragrafusokra támaszkodott hatalmi szóval intézi a közügyeket, de tár­sadalmi úton is előljár a hazafias, kultúrá- lis, szociális intézmények gyakorlat") meg­valósításában. Járásában a levente intézmé­nyek mintaszerűek ahol legnagyobb figyel­met a törhetetlen hazaszeretet ápolására for­dítanák, Mint a járási levente- és cserkész- csapatok elnöke irányítja az intézmények működését. A MOVE járási lövészegylet el­nöke, egyben az orsz. tanács elnök* tagja. A TESz kerületi elnöke. Csaknem vala­mennyi hazafias irányzatú országos egyesü­letben vezető “«erepet visel. Járása közön­ségének szeretete és tisztelete veszi körül. Szolgabírók: Harsányt László tb. főszolgabíró. 1918 januárjában közig, gyakornokká kine­vezve, 1919 április 12-től tb. szolgabíró a kispesti, 1920 szeptember 1-től helyettes szol­ga-bíró a dunavecsei járásban. 1921 április 12-én szolga-bíróvá választatott. 1923—24-e-s években a kiskunfélegyházi, 1924 március 1-től a gödöllői járásban teljesít szolgálatot. 1927-ben tb. főszolgabíróvá neveztetett ki. Hivatali ténykedésén kívül élénk tevékeny­séget fejtett ki a társadalmi és egyesületi mozgalmiakban, tagja több országos egyesü­letnek, A gödöllői önkéntes tűzoltótestület elnöke, a gödöllői Levente Egyesület ügy­vezető aleln-öke, a járási MOVE Lövészegy. és a Stefánia Fióikegyesület -aleln öke -a Gödöllői Járási Közműv. Egyes, alapító és vál, tagja, -Pestvármegye törvhaf, bizottsá­gának választott tagja. A ETSz érdemike­reszt tulajdonosa. 1914 -augusztusában be­vonult m n-t önkéntes a 68. gy. ezredhez. 1915-ben résztvett a kárpáti harcokban, 1915 május 26-á,n súlyosan sebesült. Ezután még 18 hónapot töltött első arcvonalban a ro­mán és az olasz harctereiken. 1918 ofct, 27-én angol hadifogságba került. 1919 december 4-én leszerelt -mint tart, főhadnagy. Kitün­tetései: Kis e. v. é., Seb. érem, Károly cs. kér., Háborús eml, érem, Dr. Pohl Sándor tb. főszolgabíró. K vármegye szolgálatában 1923 március 1-től 1924 április 15-ig m nt közig, gyakor­nok működött, ez dőtől minit megválasztott szolgabíró a gödöllő. járásban működik. Hivatali elfoglaltsága mellett a társadalmi életben is -tevékeny részt vesz. A Gödöllői Hírlap főmunkatársa, cikkei a fővárosi napi- és szaklapokban -gyakran -látnak napvilágot. Könyve is jelent -meg „Képeik az angliai jámboráéról" címmel. A járási közművelő­dési egyesület alapító tagja és főtitkára. A járás j cserkészéi tikár,ság titkára avatott cserkésztiszt a X. c-serkészke-rület fegyelmi bíróságának elnöke. A VTOE választan, tag­ja, Több egyesület vezetőségének tagja. A Credo Egyesület elnöke. A várm, lör.v. hat. bizottságának választott tagja, A v lághá- borúban -októberétől 1918 december 4-ig tel­jesített -katonai szolgálatot, ebből 18 hó­napot mint honv, önkéntes zászlós és had­nagy a tűzvonalban töltött. Több harctéri kitüntetés és a TESz jubileumi érdemke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom