Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, negyedik körzet (Budapest, 1931)

Pesterzsébet

214 PESTERZSÉBET egy tagja. Fia elvégezte az ipariskolát és szintén a szakmában működik, Géró Mihály, Vas Gereben u. 111. Nagyperikátán 1896-ban született, asztalos­ipart B pesten tanult s mint segéd is ott dol­gozott, Helyben 1923-tól önálló. Ipartest tag. A háborúban orosz és olasz harctéren küz­dött, lába megfagyott. 1918-ban szerelt le. Hindray Sándor, Ősz u. 3. 1877-ben született Budapesten, Iparát u. ott tanulta. Mint segéd Németországban dol­gozott. 1913-ban önállósította magát, A Bútorcsarnok Szöv, ig, tagja, Iparos Kör tagja 1915-ben bevonult, az olasz és orosz harctéren küzdött 1916-ban orosz fogságba esett s ott több mint két évet töltött. Horváth Imre, Valéria u. 14. 1883-ban született Bugyiin, Iparát Újpes­ten tanulta. Mint segéd ugyanott és helyben dolgozott. 1907-ben Újpesten önállósította magát, 1910 óta helyben önálló, 1914-ben be­vonult, a szerb és orosz harctéren küzdött. 1918-ban leszerelt. Károly cs. iker. tulajdo­nosa, Hvázsgyara János, Valéria u. 77. Óturán 1869-ben született, asztalos ipart Budapesten tanulta, ahol mint segéd és mun­kavezető működött. 1923-tól helyben önálló. Ipartestület tagja, A háiboirúban mint nép­fölkelő 1917-től küzdött. János fia minit re­pülő harcolt, altiszti rangban, 70 százalékos rokkant lett, Kempl Lajos, Angyal n. 20. Bácskuilán 1888-ban született, asztalosipari atyjánál tanulta, mint segéd Budapesten dol­gozott s a Technológ ia esti tanfolyamát hall­gatta. Helyben 19114-tül lakik, 1926-tól ön­álló. Asztalos Szakcsoport elnöke, tanonc- vizsgáztató biz. tag. A háborúban 1914-től küzdött, mint őrmester 1918-ban szerelt de, Müller József, Lázár u. 14, 1885-ben született Beremenden, Iparát Pé­csett tanulta s mint segéd az ország több városában dolgozott, 1930-ban önállósította magát, 1914-ben bevonult, a szerb, orosz, olasz és román harctéren küzdött. 1918-ban mint altiszt szerelt le. Kitüntetései: bronz v. é., Károly cs. kér. Somady József, János u. 24. Gombán 1866-ban született, négy középis­kola elvégzése után Budapesten kitanulta az asztalosipart, majd elvégezte a Technológiái Iparmúzeum hároméves szaktanfolyamát s külföldi tanulmányúton gyarapította szaktu­dását. 1890-től helyben önálló s szorgalmá­val ikis műhelyét ma Pesterzsébet legnagyobb műhelyévé fejlesztette. 1898-ban több vezető iparostársávad megalakította az Ipartestüle­tet, melynek akkor alelnöke, később elnöke lett, jelenleg díszelnöke. 1906-ban alapította az Erzsébetfalvai Asztalosmesterek Butorszö- vetkezetét, melynek elnöke. Az Iparkamara és képviselőtestület tagja, 1926-ban az Egy­séges Párt listáján pótképviselőmek válasz­tották meg, 1931-ben közhasznú munkássá­gáért a kormányzó úr a Polgári Sign. Lau,-al tüntette ki. Tramontini József, Alkotmány u. 1884-ben született Budapestien. Iparát hely­ben tanulta. Mint segéd Németország több városában dolgozott. Külföldi útijáról vissza­térve, önállósította magát. Műhelye elektro­mos berendezéssel működik. Tevékeny részt vesz a helyi társadalmi életben. Volt tanonc- vizsg áztató biz. tag, Tóth Kálmán, Vörösmarty u. 1879-iben született. Iparát Kalocsán tanul­ta, Mint segéd, technológiai és iparművé­szeti tianfolyaimot végzett. 1907-ben Sorok­sáron önállósította magát s a következő év­ben áthelyezte műhelyét Pesterzsébetre. A háború után műhelyét villianyerőre rendezte be, 1915-ben bevonult az orosz és olasz harc­téren küzdött, 1918-ban mint alt'szít szerelt .le. Kitüntetése: kis ez. v, é, Vakulya Jómos, 1891-ben született Kiskunfélegyházán. Ipa­rát ugyanott tanulta. Mint segéd az ország több .városában dolgozott, 1918 óta helyben önálló. Az Iparos Kör tagja. 1914-ben be­vonult, később a Fegyvergyárban dolgozott. Vatay János, Rudolf u. Topolyán 1894-ben született, az asztalos- ipart szüleinél tanulta, mint segéd Budapes­ten dolgozott és elvégezte a faipari techno­lógia hároméves szaktanfolyamát. Helyben 1920-tóll lakik, 1924-tól önálló. Több egyesü­let tagja, A háborúban olasz és orosz harc­téren küzdött, kétszer sebesült. Kitüntetése: kis ez., bronz v. é., Károly csiapatkereszt. Wiszt István, Munkás u. 9. 1886-ban született Pilisivörösváron. Iparát helyben tanulta. Szakiskolát végzett. Mint segéd Budapest, Kispest, Zágráb, Bécs, Mün­chen stb, városokban dolgozott, 1912-ben ön­állósította magát. Műhelyét modernül, gép­erőire rendezte be. A háború kitörésekor megszüntette vállalatát, mivel hadi szolgálat­ra a Fegyvergyárba osztották be. Háború után folytatta és tovább fejlesztette üzemét Badics Pál, Kmetty u. 15. Bede Benjámin, Mártonfy u. 86. Bed- nai Lajos, János u. 23. Benkó János, Szt. Erzsébet tér 4. Bim­bó Béla László, Szilágyság- u. 6. Bittér Pál, Pacsirta u. 47. Bla- hut Antal, Szív u. 5. Bolla Ist­ván, Határ u. 9. Borsos Ferenc, Soroksári u. 39. Csete Ferenc, Jósika u. 19. Dénes Ferenc, Szondi u. 8. Dimm János, Úri u. 20. Erdödi Gyula, Határ u. 69.

Next

/
Oldalképek
Tartalom