Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, harmadik körzet (Budapest, 1931)

Váci járás

245 ott szerzett betegségéből kifolyólag 100 szá­zalékos rokkant lett. Id. Paulik János, Papnövelde u. 4. Iparát helyben tanulta, mint segéd ugyan­ott dolgozott, 1884. óta önálló. Ipartestület­inek 30 éven ált jegyzője volt, a Petőfi asztal- társaságinak 4 éven át elnöke és hosszú ideig jegyzője volt. A Felsővárosi temetik, egylet­nek ellenőre. Ferenc fia h. gyárigazgató, Já­nos máv.-nál főszerelő, László máv. segéd­tiszt. Selmeczi László, Erzsébet u. 24. Iparát Nagyrétsápon tanulta. Mint segéd Budapesten dolgozott, 1925. óta önálló hely­ben. 1915-ban bevonult a 16. gy. ezredhez, olasz fronton harcolt. 1920—21-ben a Nem­zeti hadseregben teljesített szolgálatot. Soós János, Gr. Zichy u. 19. Iparát édesapjánál tanulta, mint segéd ugyanott dolgozott. 1917-ben bevonult az 1. h. gy. ezredhez, orosz és olasz frontokon harcolt. 1920—21-ben a Nemzeti Hadsereg­be m is teljesített .szolgálatot. Tömör Károly, Mező u. 28. Helybeli születésű. Sazkmáját helyben ta­nulta, 8 éve dolgozik szakmájában. Bpesbre nagyobb cégek részére is dolgozik. Bayer Dezső, Beleik József, Berta­lan Pál, Borovi József, Borovi Jenő, Bozsóki András, Czinege Vincze, Csernyi János, Csehó Ist­ván, Csemniczky József, Farkas István, Farkovics Izrael, Fedor Sándor, Fekete Sándor, Fesszel Alajos, Fischer Géza, Giesz Pál, Goldstein Salamon, Garasok Já­nos, Hadiárvák Bőripari Szakis­kolája, Helmich Ferenc, Herfert Adolf, Hiros István, Höllerbach Fülöp, Holop Pál, Horka József, Kaleczky László, Kertész János, Király Lajos, Kiss György, Knirsch József, Koncz Vitus, Ko- perniczky Alajos, Kovács Sándor, Kozmér János, Lafkó István, 1lieber hard t Imre, Loch Pál, Lő- rinczy Mihály, Markó J. Béla, Mihalik Ferenc, Mihalik Lajos, Mikns Nándor, Molnár István, Kelsz Sándor, Nogula József, Obratil Márton, 0paleny András, Pay or János, Pent Frigyes, Pet- rásovits István, Pintér János, Pittmann Ferenc, Preson József, Prizont Salamon, Razsnán Pál, Renner Ignác, Ribár György, Rozengárten Sándor, Rubin Ilersch, Busznyák Kde, Rusznyák Kálmán, Schmirk Antal, Schwarz Ferenc, Selmed Skulka József, özv. Soós Jánosné, Steiner Bar­nát, Stróbl Alajos, Stróhrieger József, Szabó Kálmán, Szényei Ferenc, Szij jártó Imre, Szij- jártó István, Szikom Sándor, Szombat Károly, Szottfried And­rás, Takács Menyhért, Teller Emil, Tenczel József, Ungár Jó­nás, Uracs György, Uttli János, Vecsera József, Winkler Henrik, Zauberer Jakab, Zsoldos Mihály. Cipőfelsőrészkészítők: özv. Varga Illésné, Vargatyj József, Vajcsi József, Waldmann József. Cipő kereskedők: Reimer Simon, Schuller Sándor, ifj. Várady J .-né. Cukrászok: Szabó Ferenc, Attila u. 14. Közepi skáláinak elvégzése után a cuk­rász iparit tanulta B pesten. Segéd éveit ugyanott töltötte. 1920. óta önálló cukrász helyben. Tagja a V. S. E.-nek és a Polgári Lövész Egyesületnek. 1914-ben bevonult az 1. homv. gy. ezredhez, orosz, olasz frontokon mint tizedes teljesített szolgálatot. Kitünte­tései: kis ez., bronz v. é. Károly cs. kér. Szabó Ferencz, Vasas Lajos, Vasas Gyula. Cserépfedő: Ránóczy István, Berkes u. 9. Iparát helyben tanulta. Mint segéd helyben és Bpesten dolgozott. 1929. óta önálló. 1915- ben bevonult a 39. gy.ezredhez, 28 hónapon át oltasz fronton harcolt, 50 százalékos rok­kant lett. Bronz v. é. Károly cs. kér. tulaj­donosa. Édesapja 1914-ben vonult be, 1915- ben a háborúban szerzett betegségben halt meg Czellakó József, Erzsébet u. 16. Iparát Vácon tanulta, 1920. óta önálló mester. 1914-ben bevonult a 32, gy. ezredhez, orosz fronton harcolt, kétszer sebesült meg, 1916-ban orosz fogságba esett, ahonnan 1918- ban tért haza. Károly cs. kér. és seb. érem tulajdonosa. Tóth András, Zrinvi u. 6. Iparát Vácott, tiainultia. 1899. óta önálló. Ipaintestület tagja. 1914-ben bevonult az 1. honvéd gy. ezredhez, orosz, szerb, román frontokon harcolt. Károly cs. kér. tulajdo­nosa. Beskiba György, Hornyiczky Ist­ván, Ivanovits Márton, Tóth And­rás, Wölcz Dezső.

Next

/
Oldalképek
Tartalom