Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)
[Helységek adatai]
Kőcsér 91 mellé volt beosztva, 1917—18-ban Ukrajnában, mint egészségügyi referens működött. 1920— 22-ig Újpesten, 1923-tól Újkígyóson, 1927-től helyben községi állatorvos. A nemzeti hadseregben is szolgált. Közs. képv. test. tag. Gyógyszerész: Botos Imre. Nyugdíjasok. Dósa Imre ny. törvsz. bíró. A község megalapítója s az összes intézmények megszervezője. Birtokából házhelyeket osztott ki. Szőlőjéből 50 holdat feles művelésre adott ki. Hitel és Hangya Szöv., a Népkör, Önsegélyző Egyesület és Társaskör megalapítója, 1882-ben közbenjárására kap a község postát, 1914-ben telefont. Megyei törvényhatósági biz. volt tagja. Közs. képv. test. tag. Számtalan intézmény volt tagja és vezetője. Fia, Kálmán főmérnök részt vett a háborúban, az orosz harctéren küzdött, 1918-ban mint százados szerelt le. Veje Mukorai Károly főszolgabíró, 5 évet orosz fogságban töltött. Másik veje, Tóth Pál földbirtokos, harctéren szerzett betegségében meghalt. Betüsoros címtár. Asztalosok: Miliala László, Pataki István, Rusvai Alajos. Bádogos: Csókás Pál. Bognárok: Deák Kálmán, Tóth Kálmán. Borbélyok: Kecskés Ernő, Kiss Géza, Zsiri István, Ácsok: Béres János, Kocsis Kálmán, Miklós János. Cipészek: ifj. Béres János, Gyurkó Ferenc, Herédi Dezső, Nagy József, To- kodi Pál, Utassy Dénes, Varga István, Rusvai Gábor. Csizmadiák: Adám Péter Ignác, Dobos Ráfael. Cséplőgép tulajd.: Gyóni János 4 HP. Wickterbe, Balajthy Zsigmond 2 drb Máv. 5 HP. 1 Röszler 4 HP. Czeczán István Hoff er és Schrantz 2 HP. Pintér Sándor Hoffher és Schrantz 2 HP. Vágó Zsigmond Schlick Nicholson 6 HP. Bugyi Lajos Hoffher és Schrantz 6 HP. Cukorka keresk.: Halasi Mária, Hria- gyel Erzsébet. Divatárúkeresk.: Horváth László, Singer Pál. Dohánytőzsdék: ózv. Birkás Lajosné, özv. Kasza Imréné. Fa- és épületanyag kereskedő: Hirsch és Fodor. Férfiszabók: Adám Pál, Csányi László, Szabari István, Scholcz Károly. Földbirtokosok: Dósa Imre-féle gazdaság. Területe 360 kh. A birtokon mintaszerű gazdálkodás folyik, sertéstenyésztés és hizlalás, Bonyhádi és Siementháli tehenészet, Rhode Irland, Plimuth és emdeni baromfi tenyészet. 16 hold erdő gazdálkodás, bor és csemegeszőlő gazdaság. Intéző: márkosfalvi Barabás Ferenc. Gazdasági akadémiát Kolozsmonostoron végezte 1922-ben. 1926-tól a birtok intézője. Hadiszolgálatra 1916-ban vonult be. Román harctéren küzdött, mint 50%-os rokkant szerelt le. Dósa Pál. A község egyik megalapítója, annak fejlesztésében fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki. A társadalmi életnek ma is tevékeny tagja. Közs. képv. test. tag. A Társaskör, Gazdakör és Hitelszöv. elnöke stb. Varga István, önálló gazda. Hadiszolgálatra 1914-ben vonult be. Szerb és orosz harctéren küzdött, súlyosan sebesült, minek következtében 50%-os rokkant lett. 1918-ban mint szakaszvezető szerelt le. Kitüntetései : kis ez., bronz v. é., Károly cs. kér. Bácsik József 53 kh., Bátor József L. 113, Bugyi Elekné 52, Bugyi Lajos 52, Bugyi Pál 163, Csendes Jánosné 65, Demeter Imre 62, Dósa Imre 314, id. Dósa Pál 123, V. Faragó Ambrusáé 404, Gidyás István N. 56, Gidyás Mihály P. 50, Horváth Pálné 116, Huszár Gergelyné 170, Kálmán Miklósné 78, Király József D. 57, Kocséri r.kath. egyház 127, Kocsér község 280, Kocséri ref. egyház 50, R. kath. lelkészi javadalom 82, Nagy L. Ágoston 51, Nagykőrös város 205, Katona László 85, Páhán Antal 195, ifj. Rapi Pál 94, Rusvai Bertalan 61, Rusvai Károly 58, Steiner Gyula 64, Szalai Lajos 55, Szalai Ambrus 67, B. Tóth Sándor 60, özv. Urbán Balázsné 55, Urbán Kálmán 54, Urbán Lajos T. 70, Vágó János 57 kh. — Andocs Adám ifj. 27, Adám Emánuelné 33, Adám Kálmán id. 28, Adám Miklós 26, Bagi Elek id. 31, Balajthy József 31, Bálint György 26, Bátor Ferenc 44, Bátor Joáchim kisk. 26, Bátor József B. 35, Bátor Miklós 46, Bér ént e Ernő 48, Birkás István B. 49, Bódizs Istvánná Bacsó Rozália 38, Bódizs László 25, Bojtos János Sz. 23, Bor6*