Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)

[Helységek adatai]

62 Kiskunhalas pította. Katonai szolgálatra 1912-ben vonult be, a háború alatt a szerb és orosz harctéren küzdött, kétszer sebesült, 1915-ben orosz fog­ságba esett, honnan 1918-ban jött haza, mikor mint tizedes leszerelt. Kisezüst v. é., Károly cs. kér. tulaj d. A nemzeti hadseregben is szolgált. László Imre, Csokonay-u. 3. A szakmát helyben tanulta, mint segéd Bácstopolyán és helyben működött. Mai üz­letét 1928-ban alapította. A kereskedelmi csar­nok, atlétikai klub, budapesti OMKE., Függ. 48-as párt tagja. 1918-ban bevonulva, 7 hó­napot töltött az olasz harctéren. A nemzeti hadseregben is szolgált. Róth Arnold, Arany J.-u. 15. Iskolái elvégzése után, kávés és vendéglős volt többek között Milánóban. Helyben 1926- ban vette át az 1912-ben alakult füszerkeres- kedést. 1914-ben bevonulva, a szerb, orosz és olasz harctéren küzdött. 3-szor sebesült. 1918- ban szerelt le, mint őrmester. Az ellenforra­dalomban tevékeny részt vett. Schreiber Ferenc, Bükkönyös-u. 12. Kereskedelmi érettségit tett Bpesten. Mai üzletét 1929-ben nyitotta meg. 1915-ben bevo­nulva, 18 hónapot töltött román és olasz harc­téren. Nemzeti hadseregben is szolgált. 33%-os hadirokkant. Schneider Márton, Felsőszállás 21. Előbb atyja üzletében segédeskedett, 1910- ben lépett a cégbe mint társtulajdonos. 1924- től a Schneider cég külső telepének vezetője. A háborút végig küzdötte, 3 évet töltött a szerb és orosz harctéren. Spitz József, Király-u. 20. A szakmát szülei üzletében tanulta ki és ott is segédeskedett. 1920-ban vette át a je­lenlegi üzletet és korcsmát, melyet atyja 1885- ben alapított. 1914-ben bevonulva, szerb és orosz harctéren 14 hónapig küzdött, 1915-ben orosz fogságba esett, 20%-os rokkantán sze­relt le 1918-ban. Szenté István, Bem-u. 157. Polgári iskolát 1894-ben végezte helyben. A szakmát ugyanitt tanulta ki, Bpesten, Szege­den, Gyomán és helyben praktizált. 1902-től helyben önálló. A Kereskedők Egyesületének egyik újjászervezője, v. pénztárnoka, most vál. tagja. 1919-ben bevonulva, irodai szolgálatot teljesített, 1918-ban mint szkszv. szerelt le. Vörös kér. dísz é. tulajd. Vilonya Imre, Szász Károly-u. 16. Iskolái elvégzése után a fűszerszakmát ta­nulta ki, 14 évig Szolnokon és helyben segé­deskedett. Mai üzletét 1927-ben alapította. 1915-ben bevonulva, az albán és a román harctéren 20 hónapot töltött. Bronz v. é. tu­lajdonosa. Wéber János, Hársfa-u. 2. A szakmát Szászsebesen tanulta ki, Kolozs­váron, Gyulafehérváron segédeskedett, Kolo­meán^ 18 évig volt csemegekereskedése. Mai üzletét 1922-ben nyitotta meg. A háború alatt fegyvernélküli s. szóig, teljesített. Weisz Tóbiás, Kisfaludy-u. 1. Szegeden 10 évig könyvelő volt, mai üzletét 1903-ban nyitotta meg saját házában. Fele­sége a háború alatt említésreméltó jótékony­ságot fejtett ki. 1915-ben bevonulva, Dalmá­ciában tengervédelmi szóig, teljesített. A kom­munisták és a románok anyagilag teljesen tönkretették. Zábaji László, Malom-u. 1. Szakmájában 1905-ben szabadult fel. Bpes­ten és Franciaországban segédeskedett. Kiskő­rösön a Hangyánál, helyben a Köztisztviselők­nél volt fiókvezető. 1925-től önálló. A Keresk. Egys. vál. tagja, a Polg. Olvasókör, az Ifjú­sági Kör, a Kath. Kör stb. tagja. 1914-ben bevonulva, a szerb harctéren küzdött, 2-szer sebesült. A szerb, olasz és francia fogság után 1920-ban került haza. Béri Mihály, VI., Mélykúti-út. Oren- csák János, VI., Fehértó. Kubina Ist­vánná, III., Göböljárás. Blumenthál Rózsi, VI., Mélykúti-út. Lorberg Her­manne, VIII., Pirtó-pta. Frisch Jenő, VI. , Hunyady-u. 34. Horváth József, VII. , Vári-u. 2. Hóza Dezső, VII., Szegedi-út 17. Rolcsik András, III., Eötvös-u. 1. Czilczer Béláné, V., Vaj- da-11. 2. Dúsa János, VII., Pirtó-pta. Imre István, IV., Balota-pta. Klein Mórné, II., Vörösmarthy-u. 19. Ku- nitzer Mór, I., Vadkerti-út 4. Ráb Bernátné, III., Bethlen-u. 2. Roscn- feld Jenöné, II., Kisfaludy-u. 53. Weisz Emilné, III., Szilády Á.-u. 1. Jeges József, III., Horthy Miklós-tér 3. Goldstein Izrael, VI., Szondy-u. 16. Grosz Simonná, II., Szilády Á.-u. 25. Hirschler Herman, IIP, Székely-u. 11. Stern Ignác, V., Szász K.-u. 1. Sze- kulesz Péterné, IV., Árpád-u. 16. Sza­bó Mártonná, VI., Vármegye-határ. Schön Sándor, VI., Petőfi-u. 19. Rol­csik Rudolf, II., Nagy-u. 21. Czunter- stein Lajos, II., Eskü-tér 2. Bergl Mór ás Tsa, VI., Szabadkai-út 3. Neuwirth Zoltánná, IV., Batthyányi-u. 14. Varga Károly, V., Petőfi-u. 2. Szekulesz Her- manná, V., Alkotmány-u. 3. József Emilné, V., Fő-u. 11. Györfi József, V., Fő-u. 22. Gabona- és terménykereskedők: Czagány Kálmán és Társai, Fő-u. 6. Tel. 37. Előbb gazdálkodással foglalkozott, jelenlegi üzletét 1929-ben alapította. A Kath. Kör, Polg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom