Pest-Pilis-Solt-Kiskun-Vármegye általános ismertetője és címtára, második körzet (Budapest, 1930)

[Helységek adatai]

Tószeg 95 ványorvos működött, Gyergyóremetén és Gyer- gyóditrón. Öccse, József műegyetemi hallgató hősi halált halt. Magán orvos : dr. Urban Károly. Középiskoláit Zentán, az egyetemet Bpesten 1928-ban végezte. Bpesten a Szt. László kór­házban és Pécsen a szülészeti klinikán műkö­dött. Hadiszolgálatra 1917-ben vonult be. Orosz harctéren küzdött, 1918-ban mint önk. szakasz- vezető szerelt le. Gyógyszertár a „Segítő Máriá”-hoz. Tu­lajdonos: Sóbányi Gyula. Magánzók: Sassi Béla. no holdon gazdálkodik. Volt közs. képv. test. tag. Ref. egyház volt presbitere. Ipar­test. tagja. Rómán és vörös megszállás alatt termény- és állatállományában óriási kárt szen­vedett. Hadiszolgálatra 1914-ben vonult be. Szerb, olasz, orosz és román harctéren küz­dött. 1918-ban szerelt le, mint szakaszvezető. Sassi Benő. Előbb közs. képv. test. tag, majd községi bíró volt. Román megszállás alatt és az utána következő zavaros években nagy érdemei van­nak a nép és közvagyon védelmezése körül. Az egyháztanács volt tagja. Község közéleté­nek fejlesztése körül is érdemei vannak. Fia, Sassi Benő szerb harctéren hősi halált halt. Újházi Vencel. 60 kholdon gazdálkodik. Hangya Szöv., Gazdakör tagja. Román megszállás alatt te­temes anyagi kárt szenvedett. Mihály fia részt vett a háborúban, orosz fogságba esett, 1920- ban szabadult meg, mikor leszerelt. Betüsoros címtár. Asztalosok: Fekete György, Laclavik Pál, Schober Dénes és Töröcsik Pál. Agyagiparosok: Bajári Samu, Gergely fi Mihály, Hódos József, Hódos Sándor, Mészáros István, Molnár Balázs, Sza­bó Ignác, Sáji Gergely, Varga János. Ácsok: vitéz Bor öcs Dénes, ifj. Kiss Já­nos. Bádogosok: Stefánovics Sámuel, Bizt. ügynökök: Szabó Imre, Szacsva Károly. Bognár: Rapp József. Borbélyok: Buczkó István, Dorok Ist­ván, Gyarmati Béla, Kiss Ernő. Cipészek és csizmadiák: ifj. Pinviczki V encel. 23 év óta helyben cipészmester s 3 év óta szikvízgyára is van. Közs. képv. test. tag. Ipar- testületi számvevő. Hadiszolgálatra 1914-ben vonult be, orosz és olasz harctéren küzdött, 1918-ban szerelt le. Atyja, Pinviczki Vencel a montenegrói és albán harctereken küzdött, bátyja, István hősi halált halt. Bajári Bálint, Buczkó Imre, Herpay István, Felczán Gyula, Kovács Lukács, Stefánovics Lajos, Virág András. Cséplőgép tulaj d.: Kiss Géza, Kiss Lu­kács, Stefkó Sándor. Cséplőgép és traktor tulajd.: báró Har­kányi Sándor, br. Harkányi János, Hay Mór, Neppel Gyula, gróf Szá- páry Frigyes, Sivó Ernő, Sclvweick- hardt Béla. Fakeresk.: Bakai Gyula. Tel. 3. Férfi szabók: Báli Imre, Buttyán Ká­roly, Fazekas Gábor, Földi László, Minarovits József. Földbirtokosok: id. Baj ári István. 75 kh. földön gazdálkodik. Volt közs. képv. test. tag és tanácsos, Ref. egyház volt presbi­tere, Hangya Szöv. tagja. A román megszál­lás alatt tetemes anyagi kárt szenvedett. Ka­tonai szolgálatot még háború előtt teljesített. Fia, ifj. Bajári István részt vett a háború­ban, román és olasz harctereken küzdött, több kitüntetés tulajdonosa. 1918-ban szerelt le. A harctéren gázmérgezést kapott, melyből még ma sem gyógyult ki teljesen. gróf Szápáry Frigyes 1077 kh. Pák- ra puszta. Intéző: Wacek Béla. Nep­pel Gyula, Abony 1050, Cséres puszta. Tószeg község 1000, Magy. Tud. Aka­démia 953, bérli Schweickhardt Béla, báró Harkányi János, Paládics puszta, bérli Szolnoki Cukorgyár Rt. 907, Fő­intéző: Sulyovszki Vilmos, báró Har­kányi Sándor 585, bérli Szolnoki Cu­korgyár Rt., Flay Mór, Abony 600. In­téző : Sztrányay György. Navratil Ákos dr. 300, Sivó Érnő, Abony 270, özv. Weisz Adolf né, Abony 183, Gaál Gyula, Abony 150, Beliczay Tiborné, Abonv 140, Kostyán Istvánné, Abony 132, Füle Zsigmond, Cegléd 120, Füle László, Cegléd 120, Boér Tibor és Társai, Bpest 105, Philipp Manó, Abony 105, Kovács István, Abony 90, Viszlai Ferenc 90, id. Ba­jári István 75, Bede Mihály 73, Csé- nyi Ferenc 70, kisk. Battik Izabella és Margit 78, Cseri István, Abony 69, Szeleczki Ferenc, Cegléd 67, R. Pélyi Dezső 62, id. Bajári Pál 60, Kass Ist­ván 60, Újházi Vencel 60, Módla Ba­lázs 60, Gajzágó Lukács 60, Bán Fe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom