Girókuti Képes naptára 1860
Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet
81 A NEVELETLEN NAGYBÁCSI. 82 köszönt hozzátok is előbb vagy utóbb egy jó barát kit a jó ég vigasztalóul mindég akkor szokott küldeni, midőn legnagyobb szükségben vagyunk. De mig én itt okoskodom a csinos házelölt szekér áll meg; belőle utasszáll ki, s az ablakból örömsikoltás hangzik... — Ez ö, ez Albert! s a nő kinek hangja hallatszott, a kapuhoz siete azt felnyitni, s ép azon perczbe ért oda, midőn az utas — kapitány Erdödi — a kilincsre tévé kezeit. A meg nyílt ajtón egymást megpillantok egyszerre kiálták: Kedves régnem látott szeretett— testvérem. — A jelenet meghatón érzékeny volt s a körül ácsorgókat is annyira ki látszott elégíteni, hogy némelyek könnyeztek is. Váradiné öröm lármával, könnyek közt szoritá karjai közé az öreg katonát. Tiz év óta nem látta öt, s most a nyugtalanság egy nemével nézdelle az egész személyiségén történt változásokat; homloka kissé megrán- ezosodott, haja könnyedén megfehérült, de egészben véve mint maga szokta mondani , nem igen rongálták meg a tábori élet alkalmatlanságai. Szeme még mindig élénk, szája nevelésre kész, vonásai vidámok. Csak látni kell öt, s az ember önkénylesen barátságit érez iránta, mert ar- czulata tükre volt a szívélyességnek és jó indulatnak. Váradinén a tiz év mélyebb nyomokat hagyott. Az özvegység szomorúsága és az anyai gondok némülegmeg hervaszták a- zon virágokat, melyek némely nők őszét szépíteni szokták. — Az ember hiába keresné vonalmait azon örökre eltűnt szépségnek, mely egykor oly ragyogó, oly hódító volt. — Megrongáltatva az élettől , korán vénült, s megszűnt nő lenni, csak azért, hogy jó anya lehessen. — A messzire haladt s oly régen várt találkozásnak első zajgásai ntán Váradiné testvérét, a számára elkészített szobába vitte s már el is akart távozni, hogy nyú- godni hagyja öt, midőn az öreg katona a kis fiúról tudakozódott és az anya a nélkül, hogy tudta volna mit teszen a ke- revetre leült ___buját elmondandó. n. V áradinét hirtelen halál fosztotta meg férjétől s kiskorú fiacskájával maradva, reményeit e gyermekbe helyezé. Női fájdalmaiban vigaszt csak anyai kötelessége tc- lyesittésében találván, elhatározta soha el nem válni fiától snéki szentelni egész életét. Van valami sajátságos hajlam a női szívben, mely kivált ifjúságukban gyakran végletekre viszi őket. Ifjú lánykák mindig Zrínyi Ilonák akarnak lenni, ifjú nők meg Kornéliák, s ép azon jelességekkel hiszik diszleni gyermekeiket, mikkel dajka mesék a tündérek szülötteit ruházzák fel! Váradiné nem volt okosabb mint mások s úgy képzelte és hitte, hogy fia Lajos, azon kiválasztott emberek között fog emlegetletni, kik^a tömegközt úgy vannak elhintve mint égen a fényesebb csillagok; s hogy biztosabban e czélhoz vig- e a nagyra menendő gyermeket, minden gondjainak és működéseinek központjává tette öt. — Az anyától eként bálványoztatott fiú megszokta minden dolgot az ö tetszésére és az ö hasznára rendezve látni. —- Minden ki az özvegyet környezte, a Iája volt rendelve szeszélyeinek; bccsiilés és barátság mint mások az anya iránt éreztek, enyelgés vagy hízelgés alakjában ment át a fiúra. Gazdagsága miatt kedves lévén, megszokta mint közönségesen a kegyenczek , az élet legbecsesebb javaiban részesülni. A magáról megfeledkezett anya előtte szaladott, hogy eltávolítsa utjából a köveket mikben megbotolhatnék; hogy saját kezeivel tördelje le a töviseket, mik ruháját és testét megszaggalhatnák , hogy az örvények fölött saját testéből alkossan hidat:...... és a gyermek?.. A mint az efé le elkényeztetett majmok szoktak, számba se vévé ezen szokássá előtte unalmassá vált ön feláldozást; gondtalanul folyta- tá útját, mely oly könnyűvé volt téve számára. Gondviselés szerepét akarta játszani az édes anya, figyelmetlenséggel és hálátlansággal volt jutalmazva. És ezt már fájdalmasan kezdte érezni a jó anya, másoknak megvallani de nem merte. — Gyermeke jólléte több volt előtte mint saját magáé; s hogyan, ö Lajost igaztalansággal vádolni? mit még hálátlanságnak is vehetnének az emberek?! Nem, nem ezt nem fogja tenni. Csak ö tudta gyermeke hibáit, s azokat másoknak elmondani annyi lett volna, mint fiát ki-
