Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - I. Irodalom és müvészet

57 DERŰRE BORÚ, BORÚRA DERŰ. 58 szint fonott sövény, mely szakaszonkint a telkes gazdákra van kivetve, évente meg- csinállatás épségbentartás végett. A szom­szédfalu határából áthúzódván, egész hatá­runkat ketté szeli, s ez által két nyomásra osztja; melyeknek évenkint váltva egyike tilalmas, másika legelő; mert itt, mint még számos más helységben, tulajdonképeni kü- lönszakasztott legelő nincs. Már azt éven­kint tapasztaljuk, hogy e hires porgoláton a szilaj marha gyakorta áttör, s a szelíd annak nyomdokin át hasonlag bemegy a ti­losba, és tesz károkat, miket csak a jó Is­ten fizet meg; mert, ha például a marha­tulajdonos megtériti a vetésbeli kárt, ez megint a porgolátosra indít viszontkerese- tet; végtére is megfeneklik egyen a kár, és mindnyájan a perlekedés. Ez a porgo- lát megnem érdemlett büntetés a községen, mit évenkint önnömaga ló föl; ez több fát emészt föl, mint a falu háztüzei, minlhogy föntartására erdőink fiatalosát kell pusztí­tanunk. Még e nagy veszteségen kívül alig lehet kiszámítani az erkölcsi veszteséget azon körülményből, hogy a porgolát fön­tartására kötelezetteknek többnyire nincs erdöbirtokuk; minélfogva a szükséges ro­zsét szép szerével megnem szerezhetvén, lopniok kell; igy a földi büntetés kikerü­lése végett az égi büntetéssel koczkáznak. Azon czél, miért a porgolát eredetileg föl volt állítva, ma már einem érhető. És igy gazdászatunk ujábra állításával ennek is pusztulni kell. Alig haladtak pár száz lépésnyire , újabb eszmék fogák el a beszédes bírót: Ha tagosilnánk — úgymond, — még le­gelő dolgában sem szűkülnénk meg; mert akor kopárainkat is haszon alá foghatnók, beültetvén azokat a legolcsóbb és legbusá- sabban jutalmazó ákáczfafajjal. Most a mar­ha eszi meg erdőnket; mert itt még szo­kás legeltetés végett rügyro hajtani a marhát. Nézze ön e merészkedő hegyet: még most élő emberek hordtak 12 öles meslergerendát ennek erdejéből; most lát­ja, hogy jobbrészén csak szamártövis te­rem, nagyobb részének földe föllazulván, mivel nincs gyökér, mi öszszetartsa, lesu- had, és hasztalan omlássá válik, melyet még megközelitni is veszedelmes. Néhány véka ákáczmag még kellemes viránynyá változtathatná s a rnaradék áldana érte. Már hogy egészen kibeszéljem maga­mat, még az őrzelésre nézt, is elmondom nézetemet. A helységi határőrök tényleg szükségesek, és más módszerrel a község­nek igen hasznos hivatalnokaivá válnának. Nem kellene őket minden semmirekellőnél alábba lázni; mert ők tulajdonképen egy vagy más szakban a gazdasághoz értő em­berek ; és ha kellőleg becsültetnek, ren­des módos gazdákká is emelkedhetnek. Sok őr nem kell; de a keveset jól kell fizetni, hogy tisztességesen élhessen; akor válik meg, mily kevés velük és a mezőn a baj. Az is igaz, hogy fizetni nehéz, ám olcsó húsnak hig a leve, s ha megvonjuk valakitől az élhetés módját, úgyszólván magunk kényszerítjük vétséges pályára. Az sem tagadható , hogy a bérfölemeléssel megint a közteher nagyobodik ; azonban mindig jobb a terhet elviselni, mint a kárt. Mióta emberi társadalom létezik, mindig voltak közterhek, és inig minden rend föl nem bomlik, lesznek is. Épen az köny- nyebiti a társadalmi létet, ha a terheket együtt viseljük. Könnyebben fölemel két ember együtt két mázsát, mint egy ember egyedül egyet, ezt mutogatni fölösleges, úgy is elhiszi mindenki. E közben a beszédes bíró szolgáját az ekeszerrel előre bocsálván, vendégét egy szerény falusi lak elé vezette. Köalapra fektetett talpakon nyugvó faház volt ez , simára tapasztva, meszelve, cseréppel fed­ve. Ámbár elég tágas és belöl több osz­tályba szerkezve; nevezetes kényelemre nem volt számítva; talaja elegyengetett agyagföld, padlása hornyosan gyalult fenyő deszkákból. Égyébként csin és tisztaság arra mulatott, hogy a házban java magyar gazdaszszony honol! E véleményében a vendég nem is csa­latkozott. Aiig hogy az ostoros csörtetése a ház­ba hallszott, tisztességes, piros arczu asz- szonyság lépett ki a pitvarból, gömbölyű karjain könyök fölé gyürközve, jeléül, hogy a gazda nem hideg konyhára érkezik ha­za. A vendégnek elég ajánló levél volt a gazda nyájassága, hogy azonnal szívesen láttassák. Alig is történtek az első köszön­tések, még kellemesebben lepetett meg az idegen, midőn az öt mosolyogva fogadó házi aszszonyt másod alakban, ifjabb kia­dásban megjelenni látta. Ez volt a ház va­lódi éke, adeli hajadon, kinek egyszerű ne­

Next

/
Oldalképek
Tartalom