Girókuti Képes naptára 1860

Girókuti képes naptára 1860. évre - VIII. Hazai intézetek, s az örök békehona

343 EGYESÜLETEK. 344 Titkárok: Straub Endre,Furtner Ágos­ton, Ruhdorfer József. Czélzók: Szilágyi János, Maurus Sándor. f) Szent-István társulat. Pártfogója az Ország hg prímása bibor- nok Scitowszky János ö eminent. Titkára: Szabóki Adolf. g) Nemzeti muzeum. Gróf Széchényi István gondolata ö a nagy hazafi adott hozzá 1802-ban földet, melyre a nemzet egy díszes épületet he­lyezett — mely elkészült 1840-ben, könyv­tára 50 ezer köteten felül van. Természet tani ritkaságai, a kövületek kövek, és állatok országából kitűnő. Képtára lelkes hazafiak és művészek adományából gyarapodik — Hazánkfiai jól tesznek ha e nemzeti emlékeink rakhelyé- röl megnem felejtkeznek. g) A művészetet pártoló egyesület Pesten. Évi részvénye 5 ft. melyen vásárolt 200 darab 1859-re 14727 uj ft. áru drága festvényeket, melyek a részvényesek közt sorshúzás utján osztottak ki. Ezen kívül minden részvényes kap egy mülapot, mely­nek bolti ára 5 pft. A ki ezen egylet rész­vényese lesz pénzét jó helyre teszi, tettét még senki se bánta meg. Részvényeseinek száma már anyira szaporodott, hogy Pesten az úgynevezett „Dunafürdö“ épületben állandó , tárlatot tart, melyet a részvényesek ingyen láto­gatnak. * * * A művész pártoló egylet érdekében áll­na — ha a kiállított művészeti remekeket bár kivonatban megismertethetném m. tisz­telt olvasóimmal, Naptárom szűk köre ezt nem engedi, hanem jövőre lehető úgy le- end, hogy a t. művészet pártoló egylet — ez üdvös törekvésemet mely az olvasó kö­zönségnek legfelebb élvet gyönyört, az egyletnek pedig bizonyosan anyagi hasz­not hoz a t. egylet szives hozzá járulással pártolására méltatandja. Szerk. i) Josephinum árva nevelő intézet. Pest városa lelkes polgárai adományá­ból épült, az üllői úton. Czélja — szülötlen árva gyermeket — muukás polgárokká nevelni a hazának. k) Ludoviceum (katonai intézet). Eredeti czélja volt az ős magyar insur- rectionális sereg számára magyar szel­lemben tiszteket kiképezni. Jelenleg egyéb katonai czélokra for- ditatik. Valaha az Orczy család telke volt, a kertet még ma is Orczy kertnek nevezi a nép, nagysága 76.321 G° Az épület tere 2,266 Q° hossza 52°, széle 41° magossá­ga 14°. Van ben 124 szoba 37 nagy palo­ta, 1 kápolna, s egyébb alkalmatossagok. A mellette levő téli lovagda 328G0­i) Szolnokmegyei lovas és gazdasági egylet. Gazdászati ismeretek terjesztésére — s állat nemesítés gyakorlati eszközlésére alakult. Igazgatója: gróf Szapáry Gyula. Mottó: „Gyarapítani és hasznosá tenni azt a földet mely után és melyen élnünk kell“ „Anyagilag egymást költsönösen elő­segíteni.“ „Az ifjúságnak jó példát mutatni, hogy az anyagi jóllét fejlődése mellett is hű ma­radjon azon szokásokhoz melyek őseinket jellemezték.“ „Működésűnket széles alapra fektetni, hogy azáltal minden érdek kilegyen elé­gítve“ és „az ifjú nemzedéket férfias idő­töltéshez szoktatni. Ez az egylet feladata ! Az isten segítse e nemes czélu minden egyletet lépteiben. Arról pedig hogy a kitartó férfias­ság mindezt véghez vinni is képes — az igazgató gróf egyénisége kezeskedik. A nemes gróf jelszava „Tények szól­janak.“ Ily nemes irányú egylethez csatlakozni hazafiui kötelesség. (Jövőre bővebben).

Next

/
Oldalképek
Tartalom