Frankper, 1926. május-október

1926-05-10 [1190]

Elnök: De késóbb mégis bele.ott ebbeí hogyan szereztek az út­leveleket? Rába: A. .herceg ur Nádosyhoz •küldött, Nádosy pedig Hetényihez. Elnök: Egy levél is szerepelt,. Rába: Nádosy égy: levelet adott, amelyben azt irta, "Kérlel- kedves druszám/ kívánságomat teljesítsd nekem". Közben teleronon értesítette Hetényit miről van szó. Beérve Herényihez, megmondtam, hogy kell nekem egy útlevél és ebben az ügyben járok, amint Nádosy ezt telefonon jelezte és átadtam a Nádosy által irt levelet Hetényinek. Hetényi már min enrel infor­málva volt. Megmondtam neki személyesen, hogy nem saját nevemen fogok . utazni,^hanem Radó néven. Rögtön felugrott, borzasztó előzékenyen tárgyalt és ezután átmentünk a-szomszéd szobába, ahol egy Kovácsjnevü urnák adott utasításukat. f~ Elnök: Szóval megadta az utasitást, hogy állítsák ki az útle­velet. Rába: Igen. Hetényi nagyon jdl tudta, hogy nem vagyok Radó, hanem Rába Dezső vagyok, hiszen pertu viszonybaa voltunk. Elnök: Szóval Hetényi intézkedett, hogy állítsák ki a Radó név­re szóló útlevelet, Rába: Utasitást adott, hogy a szükséges vízumokat is állítsák ki. Ezeket elhozták a lakésomra. Én természetesen nem azzal az érzéssel hasz- . náltam. ezt az útlevelet, hogy az hamis útlevél.. Elnök: Hát milyen érzéssel? Rába: Hanem abban a tudatban hogy ezt Nádosy és Hetényi állítot­ták ki, Megmondtam, hogy én Rába Dezső vagyok és mint Rába Dezső akarom használni ezt az útlevelet. Tisztán a herceg kedvéért utaztam hamis útle­véllel. Elnök: Parisban találkozott Jankovich-csal? , Rába: Együtt utaztunk. Elnök: Es Parisban együtt voltak? Rába: Együtt is lak'.unk, egy szállóban. U elment az e dolgá­ra, én elmentem a várost megtekinteni. Elnök: Ez nem érdekel, csak. hogy a frankügyben mit csinált.' Rába: Bankokba jártunk, Elnök: Milyen bankokba? Rába:^Kétizben jártunk bankokban. Jankovich két bankbament és eg/itt vettük fel a pénzt Parisban a bankokban. A bankok nevére már nem emlékszem. A pulpituson feküdtek az egyik bankban borítékok.Jankóvich levett a pulpi­tusról egy ilyen papirost és az ott kapott pénzt ebbe a boritékbe tette be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom