Frankper, 1926. május-október

1926-05-21 [1190]

Utána dr. Csernyánszky, Haits Lajos védelmében szólalt fel. Beszéde elején azzal foglalkozott, hogy a meghozandó itélt-t bizonyos vonatkozás­ban,mint politikai elégtétel van beáliitva a sertett francia bank részére. Rámutatott arra, hogy a hamisítványokból mindössze hét darabot hoztak forgalomba, s kettőn^ k-há ómnak kísérelték meg a forgalombahozatalát,^ami nem sikerült. Ha forgalombakerült volna a tervbevett tízezer hamisítvány, ,annak ellenértéke 27 milliárd magyar korona nem olyan összeg, nnly a Banque. de Francé érdekeit veszélyeztethette volna.Kétféle törekvés nyilvánult meg. • .„7v: £ egyi^szt ugy akarták beállítani^ . , mint pénzha­misitóbandát,mely saját zsebét akarta megtömni,másreszt pedig bele akarták vonni a kormányt, mint .. . ^ . amelyn-1: megbízásából történt minden. A főtárgyalás adatai mindkét törekvést eltiporták, kizárták an.ak lehető­segét, hogy a kormány bármely tagját is gyanúsítani lehetne azzal, hogy az akcióban részes volt,de kizártál; annak lehetőségét is,mintha a vádlottak bármelyikét önző anyagi érdekek vezették volnaj Az egyedüli indító­ok a hazafias motívum volt és enuek^szemszögéből kell megítélni a cselek­ményt. A főtárgyalás nem tudott világosságot deríteni arra a kérdésre, hogy kinek az agyában született meg a gondolat. Vindischgraetz herceg védel­me részéről szemrehányás történt Haits Lajosnak olyan irányban, hogy miért nem nyitotta ki a kriptát, amelynek kulcsa a zsebéb -n van. AZ ily.n szem­rehányásra senkinek sincs kevesebb joga, mint épen a tterc« u vedujonek, mert amint a herceg ezt ' megtagadta., ópolyan l jo 0 on tagadja meg azt Haits Lajos is. A helyzettel mindenki tisztában van, m.rt mint a fő­ügyész maga mondotta, ^ez az akció nemzeti szerencsétlenségünk egy-nes le­származottja.. Az ország mai szerencsétlen helyzetében termesz t a, hogy akkor, amikor a trianoni béke talán mindenkorra meg>ölte azt a reményt., hogy valaha fegyverrel szerezhessük vissza, amit tőlünk elraboltak,, jó hazafiak, a­kikban van mersz nemcsak beszélni, hanem tenni is, összedugják fejüket, s azon tanakodnak, hogy imikép lehetne megszervezni a társadalomban olyan erőt, mely egykor annyira megnövekedhetik, hogy mindnyájunk leghőbb álmát elérhet­jük, Haits az ő magasan lángoló hazaszertetében nem látott egyebet mint al­htiBat arra, hogy hazáját szolgálja, a nagy hazafisága vette rá arra, hogy az akcióban részességet vállaljon,annál is inkább, mert biztosították, hogy az intézetnek az akcióból -gy fillér kára nem lehet, mert Vfíndisch­greatz finanszírozza az akciót. Annak tudatában, hogy magasabb körök, maga az országos főkapitány is támogatja az akciót, t'-'ljes lelki megnyugvással vállalkozott a részvételre. ^ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom