Frankper, 1926. május-október
1926-05-21 [1190]
Deluv.au négy óra után nyitotta meg újból az elnök a tárgyalást. Dr.Boczán, Olchváry Jenő védője terjeszti elő a VedcL.ct. Kiemeli, hogy Olcgváry non csinált mást, csak egy táviratot adott fel, hogy hagyják abba az akciót. Ez a lépése tehát feltótlen büntetlenséget biztosit szánára. Sen Jankovich Arisztid esetét, sen Andor Endre esotét nen lehet kapcsolatba hozni az ő esetével. Csak azért küldetett ki, hogy akadályozza neg a bűncselekményt. A vádat ellene tehát nen lehet fenntartani, ez alapon felmentését kéri. llásik vád ellene, hogy Oláh János névre egy útlevelet állíttatott ki, tehát valótlan tényt vezetett be az útlevélbe mint közokiratba s ezért a btk.400 §-ába ütköző közokirathamisitás bűntettét állapitja meg a vádhatóság. Vád tárgyává csak az a cselekmény tehető, mely a cselekmény elkövetésének idején a vádlott előtt tudott volt. Olchváry 1925.december 15-én járt a rendőrségen ós kérte ezt az ugynvezetett hamis útlevelet. A vádlottak egybehangzó vallomásaIszer int ő abban az időben mikor az útlevelet kérte még tudomással sem birt arról, hogy hamis frankok léteznek. Q csak azt tudta, hogy irredenta célra önzetlen hazafias emberekre van szükség. Ha tehát nem tudott arról, hogy hamis frankok vannak hogy hozható kapcsolatba az útlevél kiállításának kérdése, a Hamis frankok forgalombahoz tálának kérdésével." A vád helytelenül alkalmazza a btk.400 §-át. Az útlevelet nem lehet közokiratnak minősiteni. A polgári biróság például az útlevelet állampolgárság igazolására elfogadni nem hajlandó. Az útlevél'egy közi&az- t gatási jellegű . tanusitvány de semmiesetre sem közokirat.Azt, aki idegen névre kér ut.velet csak az '. "" ' "~ "".*•* . v -™ ifiiaxte 1913:XV. tc. alapján lehet megbüntetni.