Frankper, 1926. május-október
1926-05-20 [1190]
(-Jo.tU-J Az a boldog nemzet el sem tudja gondolni, ml ve 0 be a lelkivilágában annak a másiknak, amely boldogtalané lett. Pedig Magyarország súlyosan beteg és boldogtalan ország. Betegsége több mint egy évtizedre megy vissza. Visszamegy arra az időre, amikor a háború kezdődött, mé'rt ak- . kor kezdődött a demoralizácié,És aráig más boldogabb nemzetek ebbel a világ— • égésből jól kerültek ki és lassan vagy gyorsabban visszanyerték lelki egyensúlyukat, nálunk a helyzet folyton súlyosbodott és folyton rosszabbodott,.. A vesztett háború után jöttek a forradaCmak, jött az idegenseregek térfoglalása, jöttek a gyilkosságok, a fosztogatások, jött a bolsevizmus, améry az erényt ledöntötte trónjáról^és helyébe a bűnt ültette, azután jött az oláh, az idegen megszállás, azután jött az egyéni akciók egész sorozata, • jött a' középosztály leromlása, a korona leromlása, nyomában a tőzsdei spekuláció, mely alatt a becsületes munka elvesztette becsületét, jöttek ezerszámra O i/jík hazánk szétdarabolása folytán hontalanná lett ezrek és ezrek, akiknek a megnyomorított haza nem képes kenyeret adni és akik kétségbeesett küzdelmet folytatnak ja létért. Ez az az atmoszféra, amely'megrendítette az embereket, ez az atmoszféra, amely erkölcsi züllést, megromlást vont maga után, ez az az atmoszféra, amelyben nőtt az az eddig ismeretlen kórokozó, amely belevette magát a lelkekbe és pnnan nem lehet, vagy nehezen lehet csak kiirtani. Vannak sokan, akikben ez a kórokozó nem csinált kárt, akiket ez a szerencsétlenség még eresebbé, még szilárdabbá, még. keményebbé tett, akiket ez energikus munkára sarkalt, mert hiszen tudjuk j&l, hogy nagy szerencsétlenségek idejében születnek a nagy hadvezérek, a nagy államférfiak, nagy próféták és nagy poéták, de a nagy szerencsétlenségek idejében,születnek a bűnök és eltévelyedések, Mert Tannak bágyadt csüggedek, akiíjmegadással tűrik a sorscsapásokat, de vannak fantaszták, vannak nagyratörok,^ vannak naiv hiszékeny lelkek, vannak kalandorok, akiknek leLkéberí ez a kórokozó a szunnyadó hajlamot életre kelti és akik a maguk beteg fantáziája szerint próbálják hazájukat • szeretni, vagy akik vakon rohannak naiv hiszékenyseg^el az előttük csillogtatott fantomok és lidércfények után. Vannak, akik igy akarnak xiazájukon segiteni, A hazán segitenijakarás szándékát, a hazafias célt itt megtaláljuk majdnem valamennyi vádlott védekezésében. Ezzel a védekezéssel kapcsolatban, mint méltóztatik emlékezni, igen szélsőséges nézetekkel találkoztunk. Voltaksokan. akik,azt mondottak, hpgy a hazafias cél vagy kizárjá^büncseleKmeny íenforgasat, vagy a bűnösséget a minimumra szállítja. Ezzel szemben sokan voírak és vannak ma is, akik azt mondják, hogy nincs itt