Frankper, 1926. május-október

1926-05-12 [1190]

Elnök: '/Rába felé/ így volt ez? 'Rába: ü a gyjában igy volt. Mankovich nea tudta, hogy a kofferben ai van.Sem e'~, sem pedig Jankovich György nem mondtuk meg neki. Elnök: Emlékszik arra, hogy a pecsétet szétverték? / Rába: kíásnap szemrehányást tettem neki ezért s mondtam ehhez nem volt joga és jelentést fogok tenni rdla. k emcsa k a pecsét volt feltörve, . hanem a szij is át volt szakitva. Elnök: Szóval látszott rajta, hogy valaki kinyitotta? Jelentette? Rába; Ismétlem, jelentettem a hercegnek, sőt ugy emlékszem, amikor a Tűzhely Bank esete kiderült, mondottam a kegyelmes urnák: Emlekszik-e, amikor ezt jelentettem neki? Bizonyára akkor vehette ki Mankovich, ami­kor a lakásán volt a bőrönd. Mankovich Bélát összevissza-háromszor láttam. Tudom, hogy a két testver rossz viszonyban van egymással. Mankovich: Szabad megjegyennem valamit? Elnök: Tessék. Mankovich: Azt, hogy nem kétszer-háromszor voltunk együtt, X.tanú­val tudom igazolni. Egészen világosan emlékszem, hogy a pecsét­áttöres Rába jelenlétében történt előttem. Elnök: /Barosshoz/ Kivan,valamit még előadni? Baross: köszönöm, nem. Az elnök:' ezután Kovács G-áspárt szolitotta be, aki kijelen­tette, hogy bűnösségét nem ismeri el. Elnök: Hogyan jutott ehhez a hét darab ezerfrankoshoz? kovács: November eleje.'- kerül lementem egyszer a Beifeld Bankházban, ott voltak értékpapírjaim, ott szoktam dolgozni, ott'vettem egy ezerfranko! Azzal jöttem ki onnan, hogy veszek esetleg 'többet is,. - .'Akkor azzal az illetővel, akivel három évvel azelőtt ismerkedtem meg. . . Elnök: Ismerte már azt az embert, akivel akkor szoba állt? kovács: Két-hár«n évvel azelőtt ismertem meg az Ostende-kávéházban. Elnök: Azőta találkozott vele? Kovács: Háromszor, négyszer. , Elnök: Voltak vele pénzügyi dolgai? Kovác^: Voltak. Elnök: Mindig az utcán vett tőle? Kovács: Igen. Elnök: Akkor találkozott vele, mikor'- kijött a bankházbői? Kovács: Igen. Elnök: Mit végzett vele? kovács: Azt mondotta nem veszek-e tőle valutát, teán neki, '.i-t At—1*<

Next

/
Oldalképek
Tartalom