Nagy Béla: Fradi futballmúzeum 48. KEK emlékkönyv (Budapest, 2005)
Mind az 1965-ös WK, mind az 1975-ös KEK sikereknek a részese volt: az előbbieknek játékosként, az utóbbiaknak edzőként. Tizennégyszer szerepelt a válogatottban, olimpiai bajnoki címet nyert, kétszer volt tagja a Ferencváros bajnok-, és egyszer örökös klubja MNK-győztes csapatának. Szakvezetőként 1975-ben és 1976-ban szinte mindent learatott: az FTC-t bajnoki címig, MNK-, MLSZ és Téli Kupagyőzelemig vezette, s eljuttatta, ugyebár, a KEK döntőjébe...- Tíz évvel a WK elsőség után megint micsoda siker!- Micsoda kudarc...- Komolyan mondja?- A legkomolyabban. A bázeli döntő után ugyanis továbbképzést tartottak Tatán az NB l-es és NB ll-es edzőknek. Azon az összejövetelen nekem az volt a feladatom, hogy beszámoljak - így minősítették - a kudarcról. Megpróbáltam megindokolni a vereséget, de amikor boncolgatni kezdtem az előzményeket, leszólítottak az emelvényről, azzal, hogy a sírásomra nem kíváncsiak...- Miről beszélt?- Először arról, hogy a döntőt megelőzően kértük a szövetséget: halassza el a békéscsabai bajnoki meccsünket. A testület a beadványt elutasította, így volt szerdai, bázeli találkozó előtt szombaton nehéz mérkőzést kellett játszanunk. Ki is kaptunk 1-0-ra, ráadásul Pusztai megsérült. Ezzel már a második kulcsjátékos esett ki a döntő lehetséges résztvevői közül, mivel Bálint, akit a Crvena Zvezda elleni, belgrádi elődöntőn kiállítottak, el volt tiltva. Aztán elmeséltem - vagy elmeséltem volna, mert nincs kizárva, hogy akkorra már lehurrogtak - a döntő napján odajött hozzám egy korábbi francia válogatott kapus, aki akkor az adidas képviselője volt, és szép pénzt ígért nekem, ha a futballcipőkre felfestjük a három csíkot. Látsszanak úgy a csukák, mintha az adidastól származnának... Nem mentem bele, de nem sokkal később azt láttam az öltözőben, hogy a játékosok festik a csíkokat. Mi folyik itt? - dühöngtem, mire mindenki úgy felelt, hogy ez szövetségi parancs. Valaki járt már előttem az öltözőben... Na most, a futballisták azzal viccelődtek, hogy „én vagyok a Picasso”, „én meg a Munkácsy”, ahelyett, hogy a meccsre összpontosítottak volna. Még szép, hogy kikaptunk...- De hát a Dinamo Kijev akkoriban szenzációsan jó csapat volt. Konykovval, Burjakkal, Kolotovval, Onyiscsenkóval, Blohinnal!- Valószínűleg nemcsak azon az egy mérkőzésen, de általában is jobb volt a Ferencvárosnál. Annál inkább fel kellett volna készülni: legalább úgy, ahogy a kijeviek tették. Nekik megengedte a szovjet szövetség, hogy elhalasszák a döntő előtti bajnokijukat... Ők már tíz napja csak a KEK fináléra koncentráltak, miközben mi kedden tartottunk egy edzést Bázelben - és jó napot... Márpedig, bármilyen kiváló együttes volt is a Dinamo, legyőzhetetlennek azért nem mondhatta senki. Egyebek közt azért sem, mert két hónappal a KEK döntő után egy spanyolországi négyes tornán - amelyen a Barcelona, a Sevilla, a Kijev és a Ferencváros vett részt - újból találkoztunk az akkori szovjet sztárcsapattal, és 2-1-re nyertünk. Rendben, más egy döntő, és más egy nyári torna, de akkor is...- Azt hittem, felsőfokú méltatásokat hallok az 1975-ös FTC-ről?- A csapatról tőlem csakis azokat hallhat. Zömében saját nevelésű, húsz év körüli futballistákkal jutottunk el a döntőig, úgy, hogy kegyetlenül nehéz volt a sorsolásunk. Ma nyilván legyintenek csak a Cardiff 15
